Leclerc: két győzelem és le is dolgoztam a hátrányom
A Ferrari pilótája egyáltalán nem adta fel a világbajnoki versenyfutást és továbbra is abban bízik, hogy az idény végéig ledolgozza hátrányát Max Verstappennel szemben és felérhet a csúcsra.

Pazarul kezdte a 2022-es Forma-1-es szezont Charles Leclerc, az első három futamon egy második hely mellett két győzelmet aratott. A folytatás már kevésbé sikerült jól: a Ferrari többször is megadta magát alatta, Imolában pedig hibázott Sergio Perez üldözése közben.
A problémákat tetézte, hogy Kanadában csupán a mezőny végéről rajtolhatott, hiszen a maranellóiak a negyedik erőforrást szerelték be az autójába, végül az ötödik helyen tudott célba érni, megmentve néhány pontot.
Verstappen előnye jelenleg 49 pont a bajnoki tabellán, ugyanakkor a szezon szűk kétharmada még mindig hátra van, Leclerc pedig tisztában van vele, hogy néhány futamgyőzelemmel gyorsan lefaragható a tetemesnek tűnő hátrány.
„Silverstone-ban újra nekifutunk a győzelem megszerzésének. A bajnokság még mindig hosszú, két győzelem és le is dolgozhatom a hátrányom. Komolyra fordítva a szót, csak magunkra kell koncentrálnunk“ - mondta Leclerc a média képviselőinek Montréalban.
A pilóta tudja, ahhoz, hogy csökkenjen a lemaradása, kellenek a Red Bull megbízhatósági problémái is, de ahogy azt a Kanadai Nagydíj megmutatta, ez benne van a pakliban a bikásoknál is, miután Sergio Perez nem tudta befejezni a futamot.
„Ha a maximumot nyújtjuk, megvan a lehetőségünk arra, hogy visszatérjünk az élre. Nem tudom megítélni, mi fog történni a Red Bullnál, de mindenkinek vannak megbízhatósági problémái“ - fogalmazott Leclerc.
Az egykori F1-es pilóta szerint sem igazságos az új FIA-szabályozás
Tom Kristensen kilencszer nyerte meg a Le-Mans-i 24 órás autóversenyt, amivel jelenleg a verseny rekordtartója a győzelmek számát tekintve.
Verstappen: apám nélkül most nem lennék itt
Schumacher: nehéz elfogadni, hogy most sem jött össze a pontszerzés
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.