Leclerc kész „okos” csapatjátékot játszani Sainzcal 2021-ben

Charles Leclerc kifejtette, hogy ő arra számít, hogy „okos” csapatjátékot fog majd játszani az új ferraris csapattársával, Carlos Sainzcal együtt a 2021-es Forma–1-es szezonban.

Charles Leclerc, Mattia Binotto and Carlos Sainz Jr. at Ferrari

Charles Leclerc, Mattia Binotto and Carlos Sainz Jr. at Ferrari

Ferrari

A tavalyi szörnyű év után a Ferrari idén Sainzot igazolta le a négyszeres bajnok, Sebastian Vettel helyett. Céljuk az lesz, hogy visszatérjenek az élmezőnybe, de ez egyáltalán nem mutatkozik könnyű feladatnak.

Ami pedig a csapattársak közötti versengést illeti, Leclerc és Vettel a két közös szezonjukban többször is összeakaszkodtak. A monacói azonban elmondta, hogy ugyan megvannak a maguk ambíciói, ő és Sainz is tudja, hogy a harmonikus kapcsolat lesz az egyik kulcsa az istálló fejlődésének idén.

Még több F1 hír:

„Szerintem meg kell találnunk a kompromisszumot. Jól tudjuk, hogy a csapatért versenyzünk, és ez mindig is így volt. Carlos le akar engem győzni, én pedig le akarom őt győzni, de a pályán óvatosak leszünk, amikor egymással kerülünk szembe, és mindig azt próbáljuk szem előtt tartani, hogy mit csinálhatunk jobban a csapat érdekében.”

„A legfontosabb az, hogy el tudjuk választani a pályán és az azon kívül zajló dolgokat, és akárhányszor nem ülünk az autóban, akkor össze kell dolgoznunk, hogy előrébb vigyük az autó fejlesztését” – hangsúlyozta feladataikat Leclerc.

„Ez egy vékony határvonal, amelyet minden csapattársnak meg kell találnia. Carlos is imád versengeni, de ahogy már korábban mondta, ő is a csapatért akar dolgozni, akárcsak én. Szóval okosan kell majd ezt lejátszanunk.”

A témával kapcsolatban Sainz is kihangsúlyozta, hogy sikerült „jó kapcsolatot” kialakítaniuk egymással, mióta megérkezett Maranellóba, és a spanyol ragaszkodott hozzá, hogy ő nem lát okot arra, hogy problémák merülnének fel idővel.

 

Most mindenképpen a csapat jelenti az elsődleges prioritást a Ferrarinál, mivel tavaly igazán rosszul szerepeltek. „Szerintem mindketten mindent beleadunk majd, hogy segítsük az alakulat előrelépését. Jól indítottunk, jól kijövünk egymással és a kapcsolatunk is jó” – mondta Sainz.

„Személy szerint nekem sosem voltak gondjaim a csapattársaimmal, szóval nem látom, hogy most miért lenne probléma Charles-lal.” Eközben a csapatfőnök, Mattia Binotto is egyértelművé tette, hogy mindig a csapat az első, és felfedte, hogy ők hárman már tartottak is egy megbeszélést, mely során lefektették a szabályokat idénre.

„A csapat számít igazán, és egyetlen személy sincsen, aki fontosabb lenne magánál a csapatnál. Ezzel mindannyian tisztában vagyunk. Már beszéltünk is róla. Ahhoz, hogy világbajnokságot nyerjünk, először a többi autót és versenyzőt kell legyőznünk, és csak akkor csaphatnak össze igazán, ha már miénk a legjobb autó és a leggyorsabb pilóták.”

Binotto szerint egyelőre biztosan nem lesz gond a versenyzői között, mivel tényleg alaposan átbeszélték a célokat. A Ferrari most abban reménykedik, hogy a szerdán bemutatott autójuk, az SF21 komolyabb fejlődést jelent, így ismét az élmezőnyben harcolhatnak majd.

Ocon szerint az Alpine-nak kell egy győzelem idén

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bemutatták az idei F1-es Ferrarit, az SF21-et!
Következő cikk Williams-vezér: „Russellel nem könnyű együtt dolgozni...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország