Leclerc: Kár a dobogóért, de nem bánok semmit

Charles Leclerc a verseny jelentős részében közvetlenül az élen haladó páros mögött autózott, és sokáig úgy tűnt, Silverstone után ismét dobogóra állhat majd. A monacói semmit sem bán a verseny során hozott döntések közül.

Leclerc: Kár a dobogóért, de nem bánok semmit

Charles Leclerc a verseny jelentős részében a 3. helyen autózott Valtteri Bottas és Max Verstappen mögött, akiknek ráadásul tartani tudta a tempóját. A verseny egy pontján úgy tűnt, a Ferrari megpróbálja kerékcsere nélkül teljesíteni a futamot az akkor az élen haladó monacóival.

A csapat végül a bokszba szólította Leclerc-t, aki bár visszaért Perez elé, a gumik szemcsésedése miatt végül nem tudta maga mögött tartani a Red Bullt. 

Még több F1 hír:

„Őrült versenyünk volt, ahogy szerintem mindenkinek” – kezdte a Török Nagydíj értékelését a 4. helyen végző Leclerc.

„A legnehezebb kérdés az volt, mikor cseréljünk kereket. A csapat a rádión keresztül tájékoztatott Valtteri köridejeiről az új gumikon, amik eleinte nem voltak olyan gyorsak. Ekkor azt gondoltam, teljesíthetjük a versenyt csere nélkül is.”

„Az új gumikkal hét körig szenvedtünk a szemcsésedés miatt, utána azonban már jó tempót lehetett velük autózni. Mikor kiálltunk, már túl késő volt, az új gumikat nem volt igazán időm munkára bírni.”

„Kár, hogy elvesztettük a dobogót, de nem bánok semmit. Oroszországban gond volt a kommunikációval, most azonban minden rendben ment ezen a téren. Végig tisztán láttam, hol állok a versenyben, és a döntés pillanatában úgy döntöttünk, helyesen cselekedtünk. Végül nem jártunk sikerrel, de a gumik miatt kiszámíthatatlan versenyünk volt.”

Leclerc szerint ilyen körülmények között sem a csapatot, sem a versenyzőt nem terheli nagyobb felelősség a másik félnél.

„Közösen hozzuk meg a döntést. Általában győzködjük egymást, majd találunk egy kompromisszumos megoldást. Ma is így tettünk, nincs tehát miért bánkódnunk” – fogalmazott optimistán a monacói, aki mindössze fél ponttal követi csapattársát, Carlos Sainzt a világbajnoki pontversenyben.

Verstappen örül a 2. helynek, a tempónak már kevésbé

megosztás
hozzászólás
Alonso nem akart káoszt, de már az első kanyarban elúszott a futama
Előző cikk

Alonso nem akart káoszt, de már az első kanyarban elúszott a futama

Következő cikk

Schumacher: A versenyig ez volt a legjobb hétvégém

Schumacher: A versenyig ez volt a legjobb hétvégém
Hozzászólások betöltése