Leclerc is vakarja a fejét a Ferrari miatt: hova tovább?

A Ferrari ifjú titánja csak az 5. helyen fejezte be a Spanyol Nagydíj időmérő edzését, ami messze elmaradt a vártnál.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10, leads Charles Leclerc, Ferrari SF90, out of the pits

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Ferrari egy igen komoly fegyverarzenállal érkezett meg Barcelonába. Az aerodinamikai és mechanikai fejlesztések mellett egy teljesen új motort is bevetettek, méghozzá a tervezettnél korábban. Az aggregát csak Kanadára volt ütemezve, de a csapat úgy döntött, muszáj lépniük a Mercedesmiatt.

Még több F1 hír:

Ehhez képest az időmérő edzésen mindkét Ferrari nagyon simán kikapott a Mercedestől, melyben továbbra is az első motor dolgozik. Valtteri Bottas azonban a csapattársának is rengeteget adott, míg Charles Leclerc egyenesen „fényévekre” volt a finntől. A monacói nem elégedett, hiszen még Max Verstappen is bevetődött elé a Red Bullal, ami csak bonyolítja a helyzetét a rajtnál.

„Nem vagyok elégedett. Nagyon messze vagyunk attól, hogy az legyek. Az én időmérő edzésen több mint zavart volt. Már a Q1-ben sem éreztem magam teljesen kényelmesen, és onnan minden egyre csak nehezebb lett. Nem értem… Tényleg nem értem, mert összességében sokkal közelebb kellett volna lennem, legalább a csapattársamhoz.”

„Nyilvánvalóan én is mehettem volna jobban, ehhez kétség nem fér, de az autó kiegyensúlyozatlan volt. Ez a jelentés már tegnap felütötte a fejét, és most rosszabbá vált. Ma is nagyon nehéz volt az autóval. A következmények nyilvánvalóak, mivel csak az 5. helyen fejeztem be az időmérőt, és a Mercedes messze a leggyorsabb volt. Elérhetetlenek voltak, különösen Valtteri, ami nem jó hír. Meglepett az is, hogy a kerékvetőkre ráhajtván az autó nem úgy viselkedett, mint kellene.”

„Többet akartam támadni a kanyarokat, és jobban nyomni, de ma nem jött ki a lépés. Nem tudom, hogy mi zajlik az autóban, és ennek még utána kell néznünk. És azt sem tudom, hogy mi lesz holnap. A tempónk jobb lesz a versenyen, de a Mercedes egyelőre túl gyors. Bizonyára nehéz lesz őket levadásznunk, ám mindent meg fogunk tenni, ami lehetséges. Javítanunk kell, ez nem kérdés.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Red Bull megérkezett a Ferrarira, a Mercedes „világgá ment”
Következő cikk Vettel: A maximumot hoztuk, ez sem volt elég…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország