Leclerc is ott lesz Sainz mellett a teszten!

Carlos Sainz a jövő héten Fioranóba látogat, hogy első ízben vezesse a Ferrari F1-es autóját, igaz, egyelőre még a 2018-as konstrukciót. Most kiderült az is, hogy a koronavírus miatt száműzetésbe vonult Leclerc is ott lesz a spanyol mellett a pályán.

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Forma-1 tesztjeinek szigorú korlátozása miatt a pilótáknak nagyon kevés idő áll a rendelkezésükre, hogy megfelelő tapasztalatot gyűjtsenek az új idény előtt. Ez különösen nagy kihívás elé állítják azokat a versenyzőket, akik csapatot váltanak, illetve kihagyás után térnek vissza a sorozatba.

Hasonló cipőben jár Carlos Sainz is, aki eddig még csak a szimulátorban találkozhatott a Ferrari F1-es versenygépével. Habár a virtuális tér remek lehetőséget nyújt arra, hogy ízelítőt kapjon új csapata autójáról, azért ez messze nem az igazi találkozás, amelyre most végre Fioranóban sor kerülhet.

Még több F1 hír:

Eddig bizonytalan volt azonban, hogy mi lesz Charles Leclerc sorsa, aki elkapta a koronavírust, és emiatt száműzetésbe vonult monacói lakásában. Most kiderült, hogy a fiatal pilóta felépülése rendben halad, és ennek köszönhetően ő is ott lehet Sainz mellett Fioranóban.

A Ferrari tehát él a szabályok nyújtotta lehetőséggel, mely kimondja, hogy a csapatoknak van lehetőségük privát tesztet tartani egy két évnél idősebb autóval. Leclerc és Sainz egy-egy napot fognak az SF71H volánja mögött eltölteni.

A motorháború újabb fordulata...


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fegyverszünet Stroll és Villeneuve között
Következő cikk Juki Cunoda az AlphaTaurival tesztel Imolában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország