Leclerc is kicsit olyan, mint Senna

Charles Leclerc számára is nagyon nagy hatással bírt Ayrton Senna, akit soha nem láthatott élőben versenyezni, de rengeteget hallott róla, különösen Josef Lebereren keresztül a paddockban.

Leclerc is kicsit olyan, mint Senna

Charles Leclerc számára ez egy felemás év lesz, hiszen noha jó teljesítményt nyújtott, sok potenciális pontot bukott, és ha a Ferrari versenyképesebb az év első felében, akár még a bajnoki címért is mehetett volna. Végül nem így lett, de még mindig Sebastian Vettel előtt foglal helyet a bajnokságban.

Még több F1 hír:

Leclerc az elmúlt években nemcsak az édesapját vesztette el, hanem Jules Bianchit is, aki a keresztapja volt. Ők ketten már nem élhették meg azt, hogy a fiatal tehetség a Ferrarinál versenyez. Charles elárulta, hogy az édesapja nagy rajongója volt Ayrton Sennának, akinek sok versenyét láthatta a televízión keresztül.

„Igen, olvastam róla könyveket, és a róla készült filmet is megnéztem, valamint ott van az onboard videója Monacóból. Maga az ember valóban inspirált. Hatalmas tehetségei voltak, keményen megdolgozott azért, amire vágyott, és paddockban van néhány ember, akik ismerték őt. Úgy beszéltek róla, ami igazán inspirál.”

Josef Leberer is azon személyek közé tartozott, akik közelről ismerhették a bajnokot. „Josef határozottan az egyik személy volt, akivel a leginkább beszéltem Ayrtonról. Ott volt az odaadás és az, ahogy a dolgokat látta, mindig mindent vagy semmit alapon versenyzett. Ez volt az a fajta megközelítés, ami fiatalabbként is követtem.”

„Mindig kicsit csalódott voltam a második helyen, még akkor is, ha a rajtrács végéről léptem fel. Nagyon csalódott voltam, amikor csak második voltam. A mentalitása inspirált engem, és nyilvánvalóan minden, amit az F1-es karrierje mellett tett. Szerintem ez mindenki mással is így van. Jó dolog segíteni azokon az embereken, akiknek szükségük van rá.”

Felipe Massa azt mondta, Leclerc előbb lehet bajnok, mint a nagy riválisa, Max Verstappen. „Nagyon örülök, hogy ezt mondta. Mindig is azt mondtam, rajtad múlik, hogy megfelelő munkát végzel-e az autóban, és ezt meg is fogjuk tenni, de hosszú az út. Dolgoznom kell!”


 
megosztás
hozzászólás
Hamilton szuperhősként tekint Sennára
Előző cikk

Hamilton szuperhősként tekint Sennára

Következő cikk

Stroll egy nagy hajrával elvenné a Renault 5. helyét a bajnokságban

Stroll egy nagy hajrával elvenné a Renault 5. helyét a bajnokságban
Hozzászólások betöltése