Leclerc most nem volt túl boldog az időmérő után

Charles Leclerc ezúttal a kilencedik helyet szerezte meg a ma délutáni időmérőn. Bár neki ismét sikerült a Q3-ba jutnia, Sebastian Vettel pedig újból kiesett a Q2-ben, a monacói pilóta nem volt elégedett a nyújtott teljesítménnyel.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Charles Coates / Motorsport Images

Az utóbbi futamokon már lassan hagyománnyá vált, hogy az egyik Ferrari elvérzik az időmérő középső részében, a másik viszont továbbjut. Ez a Spanyol Nagydíjon sem volt másként, de ezúttal az autójából szinte mindent kihozó Leclerc sem volt elégedett.

„Nem vagyok boldog a mai kvalifikációval. Eleinte jól indult a mai napunk, de ahogy egyre mélyebbre mentünk az időmérőn, úgy vesztettünk egyre több teljesítményt. Az autó eleje nem akart megfelelően fordulni, és egyébként is rosszabbá vált a délután folyamán. Most ki kell elemeznünk, hogy mi történt, és rá kell jönnünk az okokra” – nyilatkozta Leclerc az időmérő után a Sky Italiának.

Még több F1 hír:

A ferraris elmondta, hogy próbáltak kompromisszumot kötni a beállítások terén, és nem fókuszáltak minden egyes területre. „Pár területet kihagytunk. Olyan beállítást igyekeztünk választani, amely az egész kör során jó tempót eredményez, de mi elsősorban a második és harmadik szektorra koncentráltunk az első helyett. Szóval ez volt a helyzet.”

Leclerc azért még nem adta fel holnapi esélyeiket: „Mindig azt mondom, hogy nehéz, de magamban optimista vagyok. Lássuk, mi lesz holnap. Nem lesz könnyű, mert a 11. helytől lefelé szabadon választhatnak majd gumit, és szerintem eltérő keverékkel indulnak majd.”

„Papíron ez a legjobb stratégia, de várjuk meg a holnapot. Lássuk, hogy mire vagyunk képesek” – zárta értékelését Leclerc.


A Ferrari rövidfilmje Leclerc-rel a főszerepben!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel továbbra sem ért mindent az autó viselkedésével kapcsolatban
Következő cikk Sainz: Albon megúszta, de a Racing Pointok elérhetetlenek voltak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország