Leclerc: Ideges voltam az utolsó köröm után…

A Ferrari-pilóta Charles Leclerc azt nyilatkozta, hogy nem volt elégedett az utolsó Q3-as körével, ennek ellenére végül a negyedik helyet szerezte meg, csak Hamilton és a két Red Bull végzett előtte.

Leclerc: Ideges voltam az utolsó köröm után…

Charles Leclerc ismét kitűnő időmérőn van túl, mindössze a két Red Bull és Lewis Hamilton végzett előtte, holnap pedig a negyedik helyről rajtolhat majd. A monacói versenyző viszont az imolai kvalifikáció után kiemelte, mennyire jó körön volt Norris, akinek végül törölték az idejét.

„Keményen kell nyomnunk, mert Lando hihetetlen kört rakott össze. Nem nyert időt azzal, hogy két centiméterrel elhagyta a pályát, fantasztikus munkát végzett” – méltatta Leclerc a McLaren pilótáját.

Még több hír:

„A McLaren is nagyon keményen nyomja, szóval jó csatákat vívhatunk velük egész évben, amire készen kell állnunk és keményen kell nyomunk nekünk is.”

Leclerc végül 349 ezredmásodperccel maradt el Hamilton pole-jától, de érzése szerint közel egy tizedmásodperc így is maradt a körében – azt hitte, emiatt több pozíciót is veszíteni fog.

„Igazából eléggé ideges voltam a gyors köröm után, mert vesztettem egy kis időt a 14-es és a 15-ös kanyarban, rosszul használtam a kerékvetőt. Ezzel 7-8 századmásodpercet vesztettem, és azt gondoltam, hogy emiatt bukok 2-3 helyezést, mivel nagyon szoros a mezőny.”

 

„Végül a negyedik helyet szereztem meg, a harmadik pozíciót pedig egyébként sem csíphettem volna meg a mai napon, ezért összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel” – zárta Leclerc a Sky Sports F1-nak adott nyilatkozatát.

A másik ferraris, Carlos Sainz jelentősen elmaradt Leclerc-től: a spanyol versenyző a 11. pozícióban végzett, George Russell mellől rajtolhat majd az Emilia-Romagna Nagydíjon.

Íme a top-3 nyilatkozata az imolai időmérő után…

megosztás
hozzászólás
Videón, ahogy Cunoda összetöri az AlphaTaurit az imolai időmérő elején
Előző cikk

Videón, ahogy Cunoda összetöri az AlphaTaurit az imolai időmérő elején

Következő cikk

Russell: A Williams a leggyorsabb autó az egyenesekben

Russell: A Williams a leggyorsabb autó az egyenesekben
Hozzászólások betöltése