Leclerc: „Holnap már nem hibázhatunk...”

Charles Leclerc elismerte, hogy kissé küszködtek a harmadik szektorban, ahol Sebastian Vettel is eltalálta a korlátot, még az FP1 végén. Ugyanezt a monacói is megtette az FP2 során.

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A Ferrarik nem voltak túl gyorsak az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj első napján, ráadásul Sebastian Vettel és Charles Leclerc is odavágta az autója hátsó részét a korlátnak, gyakorlatilag ugyanott. A károk nem voltak nagyok, de a világbajnok autójában biztonsági okokból ki kellett cserélni a váltót, ami nem jár büntetéssel, mivel nem a versenyre szánt egységről volt szó.

Még több F1 hír:

„Összességében elégedett vagyok a ma elvégezett munkával. Az FP1 az év egyik legnehezebb edzése volt, mivel az autót nagyon nehéz volt vezetni, míg az FP2 során megtettünk egy nagy lépést előre. Ezzel az egyensúllyal kell folytatnunk, és megpróbálni még jobbnak lenni holnap.”

„Az utolsó szektorban többet küzdöttünk, mint a többiek, köszönhetően az alulkormányzottságnak. Seb és én is elvesztettük az autó felett a kontrollt a 19-es kanyarban, de a legfontosabb az, hogy holnap már ne kövessük el ezt a hibát.”

„A verseny szempontjából még javítanunk kell a lágy gumi teljesítményén, amire elég nagy hangsúlyt kell fektetnünk, addig a kemény keveréken ez nagyon pozitív volt.” - zárta le Leclerc, akinek lehetséges, hogy csak egy Mercedesszel kell majd megküzdenie, mivel Valtteri Bottas a motorbüntetése miatt a rajtrács végéről várja a vasárnapot.

Egy virtuális kör a Ferrarival Abu Dhabiban, mely az évadzáró F1-es nagydíjnak ad otthont. Főszerepben a villanyfényes Yas Marina Circuit, amit a következő héten is használni fognak a csapatok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas csak Grosjeanon „tesztelt” vasárnapra? Még egy padlólemezt is felajánlott
Következő cikk Ricciardo: Majd veszek sisaktisztítót Gaslynak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország