Forma-1 Kanadai Nagydíj

Leclerc: ha nem szúrjuk el a kiállást, a Mercedeseket is elkaphattam volna

Charles Leclerc türelmes versenyzést bemutatva, a mezőny végéről rajtolva végül az ötödik helyen ért célba a Kanadai Nagydíjon, amivel fontos pontokat mentett meg büntetését követően.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75

A monacói pilótának a montréali versenyhétvégén egy teljesen új erőforrást szereltek be a Ferrarijába, így az már szombat délelőtt biztossá vált, hogy a mezőny végéről rajtolhat csak a futamon, hiszen ez a negyedik motor, amit elkezdett használni az idei szezonban.

Bár Leclerc hátránya tovább - 49 egységre - nőtt a kanadai versenyt megnyerő Max Verstappenhez képest a világbajnoki pontversenyben, tisztában van vele, hogy kihozta a maximumot a futamból, még akkor is, ha ennél is többen reménykedett.

A Ferrari pilótája a kemény keverékű abroncsokon rajtolt és az utolsók között állt ki első kerékcseréjére, azonban a kelleténél jóval több időt igénybe vevő kiállás miatt épp a Lance Stroll vezette konvoj mögé érkezett meg a pályán, amelyen nem volt egyszerű átverekedni magát.

Még több F1 hír:

A Cunoda balesetét követő biztonsági autós szakasz újabb lehetőséget adott a monacóinak, hogy átlépje az előtte haladó vonatot, de a verseny egészében harcolni kényszerült és végül nem is tudta utolérni Lewis Hamiltont és George Russellt a harmadik és negyedik helyen.

„A bokszkiállás kicsit rossz helyzetbe hozott minket. Épp amikor átverekedtem magam egy bolyon, ki kellett jönnöm új abroncsokért, erre ismét egy DRS-vonat mögött találtam magam, ami sokba került a végén“ - értékelt Leclerc a futam után.

„A körülményeket és a verseny alakulását figyelembe véve az ötödik hely volt a legjobb, amit ezen a napon elérhettünk, ha nem szúrjuk el a kiállást, a Mercedeseket is elkaphattam volna, ez elég sokba került nekünk“ - vélekedett a monacói.

 

„Ami a középső etapot illeti, semmit sem tudtunk volna jobban csinálni. A verseny első részében nem volt probléma a tapadással, de mivel mindenki DRS-távolságon belül követte egymást, nem tudtam semmit tenni. Ez egy olyan verseny volt, ahol türelmesnek kellett lennem“ - ismerte el a pilóta.

„Amikor szabad levegő volt előttem, nagyon jónak éreztem a tempóm, de aztán beragadtam Esteban (Ocon) mögé, akinek új abroncsai voltak, így a tizes kanyar utáni kigyorsításnál, ahol nagy szükséged van a tapadásra, sokkal jobban el tudott jönni, így nehezen tudtam követni, ami frusztráló volt“ - magyarázta Leclerc.

A maranellóiak versenyzője továbbra is úgy gondolja, képes ledolgozni hátrányát a regnáló világbajnokkal szemben, aminek kulcsa a megbízhatóság lesz, hiszen a Ferrarinak megvan a teljesítménye ahhoz, hogy már Silverstone-ban elkezdje faragni lemaradását.


Felipe Massa a Forma-1 egyik legnagyobb világbajnoki cím nélkül maradt alakja, aki 2008-ban, saját szurkolói előtt vesztette el a címet a leintés utáni pillanatokban.

Russell: idén sosem voltunk még ennyire közel a Ferrarihoz és a Red Bullhoz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: Óriási volt a nyomás, Verstappen hatalmasat küzdött
Következő cikk Wolff: A biztonsági autó előtt gyorsabbak voltunk Sainznál és Verstappennél

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország