Leclerc: Ez egy meglehetősen sz*r kör volt…

A Ferrari pilótája, Charles Leclerc elmondta, nem érezte jónak a végül pole-t érő körét, több kanyarban is hibázott, és arra sem számított, hogy ennyire versenyképesek lesznek Bakuban.

Leclerc: Ez egy meglehetősen sz*r kör volt…

Charles Leclerc Monaco után Bakuban is meg tudta szerezni a pole-pozíciót, miután a Q3 legvégén is volt piros zászlós szakasz, így a Ferrari versenyzője a Q3 elején futott körével került az első rajtkockába – Hamilton és Verstappen rajtolhat majd mögüle.

A kétszeres futamgyőztes az időmérő után azt nyilatkozta, gyengének érezte a körét, de az segíthetett, hogy Hamilton szélárnyékot adott neki a gyors körében.

További híreink:

„Ez egy meglehetősen sz*r kör volt – erre gondoltam! Több kanyarban is hibáztam, de az mindenképp segített, hogy Lewis szélárnyékot adott nekem a hármas szektorban. De szerintem a szélárnyék nélkül is pole-ban lehettem volna.”

„Jó napunk volt. Nem számítottam arra, hogy ennyire versenyképesek leszünk ma. Szerintem ha nem jön a piros zászló, akkor tovább javíthattam volna, de ez van. Remélhetőleg Carlos jól van az ütközése után, és a csapat szempontjából is minden rendben van.”

„Úgy éreztem, jó az autónk, de a Mercedes és a Red Bull erősebb lehet a versenyen. Már a második szabadedzésen is láttuk, hogy nehéz dolgunk lesz, mert ez nem Monaco, itt lehet előzni. De próbálunk minél jobb munkát végezni” – mondta Leclerc.

Videó: Így dobta el Verstappen a Red Bullt az FP3-on…

megosztás
hozzászólás
Óriási: Bakuban is Leclerc-é a pole, öten is összetörték az autójukat!
Előző cikk

Óriási: Bakuban is Leclerc-é a pole, öten is összetörték az autójukat!

Következő cikk

Verstappen: „Ostoba időmérő volt”

Verstappen: „Ostoba időmérő volt”
Hozzászólások betöltése