Forma-1 Katari Nagydíj

Leclerc és Vasseur ellentétes véleményen van

Ellentétes véleményen van a McLaren jelentette veszélyről Charles Leclerc és Frederic Vasseur, hiszen míg előbbi szerint a Lando Norris vezette alakulat tempója aggasztó rájuk nézve, addig utóbbi szerint nincs ok a pánikra.

Frederic Vasseur, Scuderia Ferrari Team Principal and General Manager

Az idei szezonban a Red Bull mögött folyamatosan változnak az erőviszonyok. Az idény első felében az Aston Martin volt a domináns alakulat a bikások mögött, később pedig a Mercedes vette át ezt a szerepkört.

Az utóbbi hónapokban a Ferrari és a McLaren felváltva adogatták egymásnak a „fő kihívó” titulusát, és a maranellói alakulat berkein belül is megoszlik a vélemény azzal kapcsolatban, hogy mennyire kell aggódniuk Norris és Piastri miatt.

„Ha ők (a McLaren) Katarban is erős tempót mutatnak, akkor az aggasztó lenne ránk nézve” – vélekedett Leclerc Szuzuka után a McLaren egye jobb teljesítményét illetően. „Már most is aggasztó (a McLaren fejlődése), de tudjuk, hogy vannak olyan pályák, ahol még erősebbek lehetnek.”

„Ha Katarban megint ilyenek lesznek, akkor komolyabban aggódni kezdünk” – zárta rövidre a dolgot Leclerc, bár a Ferrarinak bizonyára nem kell aggódnia a konstruktőri harmadik helyükkel kapcsolatban, hiszen nagy a pontelőnyük a wokingiak előtt.

A Ferrari csapatfőnöke, Vasseur nem igazán osztozik Leclerc véleményén, ugyanis egyelőre nem gondolja úgy, hogy komoly fenyegetéssel szolgálna a McLaren jelenlegi remek tempója.

„A McLaren erős teljesítménye Japánban nem meglepő számomra” – árulta el Vasseur a SpeedWeek kérdésére Lando Norris és Oscar Piastri dobogója után Suzukában. „A McLarennek hatalmas problémái voltak a szezon elején, de az emberek talán elfelejtették, hogy már Spanyolországban a másodikak voltak.”

„Ha egy lépést teszel előre az autóval, akkor az automatikusan segít a pilótáknak, mert így nagyobb bizalmat éreznek a vezethetőséggel kapcsolatban. Ez egy úgynevezett hólabda-effektus” – tette hozzá a Ferrari csapatvezetője.

„Ami minket illet, jelentős előrelépést értünk el a gumikezelés terén. A szezon első részében több kopást voltunk kénytelenek elkönyvelni, mint az ellenfeleink. Ezután kifejezetten erre fejlesztettünk és dolgoztunk a beállításokon, hogy a pilótáink hosszabb ideig életben tudják tartani a gumikat. Ez a munka most meghozza gyümölcsét.”

A Vasseur szerint nem túl nagy veszélyt jelentő McLaren pilótája, Lando Norris ismét arról nyilatkozott, hogy a korábbi csapattársaihoz képest Piastri mellett jóval stresszesebb az élete, mivel az ausztrál mindig nyomást helyez rá…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Érdekes kijelentést tett 2024-ről a Red Bull F1-es csapatfőnöke
Következő cikk Cunoda: mióta én vagyok a csapat vezére, többet gondolok magamra

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország