Forma-1 Osztrák Nagydíj

Leclerc és Sainz rendezte a nézeteltérést, együtt utaztak haza a futam után

Charles Leclerc Ausztriában elmondta, nem aggódik a Carlos Sainzhoz fűződő csapattársi viszonya miatt, a páros hiába látta eltérő módon a Spanyol Nagydíjon történt csörtéjüket.

Charles Leclerc, Scuderia Ferrari

Charles Leclerc, Scuderia Ferrari

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A monacói pilóta azért neheztelt márkatársára, mert miközben ő a csapat utasításainak megfelelően spórolni próbált a gumikkal a rajtot követően, Sainz megtámadta őt a harmadik körben, és a manőver során a két autó össze is ért egy kicsit.

Leclerc autója emiatt minimálisan sérült, és a futamot követően elmondta, hogy Sainz biztosan csak a hazai közönségnek próbált bizonyítani valamit, miközben még nincs ülése 2025-re. A spanyol eközben arról beszélt, hogy Leclerc „túl sokszor panaszkodik a versenyek után”.

Azóta csak pár nap telt el, de a mezőny már Ausztriában van, így Leclerc-t a csütörtöki sajtónapon megkérdezték, hogyan állnak most Sainzcal, és hogy aggódik-e a kialakult helyzet miatt.

„Ami a kapcsolatunkat illeti, egyáltalán nem. Vasárnap este már ugyanazzal a repülővel mentünk haza, láttuk egymást, szóval minden rendben van. Megbeszéltük, mint mindig. A probléma mindig komolynak tűnik kívülről, de mi régóta jól ismerjük egymást, így tudjuk, hogy a futam után mindig van feszültség. A pillanat hevében mindketten csalódottak voltunk a másik miatt, de aztán megbeszéljük és rendezzük a dolgot.”

„A jövőt illetően egyáltalán nem aggódom a kapcsolatunk miatt. Lehet, hogy nem most történt ilyen utoljára, de eddig mindig sikerült rendezni a helyzetet azzal, hogy megbeszéltük, és utána már minden rendben van. Most is ez volt a helyzet, szóval nem aggódom.”

Mivel Sainz az idény végeztével távozik a Ferraritól, így felmerült, hogy akár ennek is hatása lehet a csapaton belüli dinamikára, bár ezt Leclerc most határozottan cáfolta. „Nem, nagyszerűen dolgozunk együtt. Már a múltban is voltak problémás szituációk, csapattársakként ez pedig különösen érdekes, de az ilyesmi előfordul.”

„Minden azon múlik, utána hogyan beszélitek meg szemtől szemben, és úgy vélem, mi ezt mindig is nagyon jól intéztük Carlosszal. Nem látok változást ebben, mióta kiderült, hogy távozik. Profik vagyunk, és tisztában vagyunk azzal, hogy mindkettőnk számára jó, ha jó a kapcsolatunk, ha jól dolgozunk együtt a pályán.”

„Néha kicsikét túllépem a határt, néha Carlos lépi túl a határt, de aztán minden azon múlik, hogy beszélünk egymással és rendezzük a dolgokat. Nem aggódom amiatt, hogy a folytatásban ez már nem így lesz.”

Sainzot eközben megint a jövőjéről faggaták, és most kicsit máshogy nyilatkozott, mint legutóbb...

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ideiglenes megoldást talált a McLaren a tűzben károsodott motorhome pótlására
Következő cikk Szavazás: kit választanál az Alpine helyében Pierre Gasly mellé a 2025-ös F1-es szezonra?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország