Leclerc „érzelmesként” értékelte első ferraris tesztjét

Charles Leclerc beismerte, hogy nagyon megérintette az első hivatalos tesztje, amit a Ferrari igazolt versenyzőjeként töltött. Ugyanakkor teljesítményére sem lehetett panasz, úgy sem, hogy nem a sebesség volt az elsődleges céljuk.

Charles Leclerc, Ferrari SF71H

Charles Leclerc, Ferrari SF71H

Mark Sutton / Motorsport Images

Charles Leclerc, Ferrari SF71H
Charles Leclerc, Ferrari SF71H
Charles Leclerc, Ferrari SF71H
Charles Leclerc, Ferrari SF71H
Charles Leclerc, Ferrari

A fiatal monacói kiemelte, hogy sokkal másabb volt ez az esemény, mint korábbi megjelenései a csapat színeiben. Kimondottan „érzelmesként” hivatkozott a Yas Marina pályán történt tesztelésre.

Leclerc korábban is tesztelt már a Ferrari színeiben, azonban most először tette ezt azóta, hogy bejelentették, jövőre a csapat szerződtetett versenyzője lesz Sebastian Vettel csapattársaként.

„Persze, hogy más volt. Most először vezettem úgy az autót, hogy tudtam, ez vár rám a jövő szezonban is. Természetesen nagyon különböző élmény volt. Most mindenki, a csapat is tudta, hogy jövőre is náluk vezetek majd. Más volt, mint régebben, de természetesen nagyon boldog vagyok.”

„Nagyon érzelmes nap volt.”

Leclerc szerdán ült be először a Ferrariba, ahol az SF71H-val a leggyorsabb időt teljesítette, 1:36:450-nel, négy tizeddel megelőzve Sebastian Vettelt. Összesen 135 kört ment a tesztelés során a monacói tehetség.

„Mindig jól akarok teljesíteni, attól függetlenül, hogy kinél versenyzem éppen. Ma az volt a legfontosabb, hogy a gumikra koncentráljunk, nem a teljesítményünket akartuk demonstrálni. Sikeres volt a teszt, és boldog vagyok emiatt.”

Leclerc legközelebb Barcelonában, a szezon előtti tesztek során vezeti majd a Ferrarit, jövő februárban. A kettő közti időt azzal fogja tölteni, hogy „felkészüljön, amennyire csak lehet.”

„Alig várom az első tesztelést, valamint az első versenyt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: eredményes búcsú a W09-től a második tesztnapon
Következő cikk Kubica és Russell is a közös munkát méltatja a Williamsnél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország