Leclerc ereiben igazi bajnoki vér csörgedezhet

Charles Leclerc menedzsere is dörzsöli a tenyerét, mert egy több mint kiváló tehetség van mellette, aki hatalmas dolgokat érhet el a Forma-1-ben és a Ferrarinál. Már csak az autó a kérdés.

Charles Leclerc, Ferrari, on the grid

Charles Leclerc, Ferrari, on the grid

Mark Sutton / Motorsport Images

Charles Leclerc Monza után olyan magasságokba emelkedett a Ferrari szurkolóinak körében, amire rég volt példa. A monacóit eddig is nagyon szerették, de ez most nagyon más, mint korábban, hiszen rögtön megnyerte nekik az első ferraris Olasz Nagydíját, minimális tapasztalattal a háta mögött, főleg ha azt összehasonlítjuk a hibázó csapattársával, Sebastian Vettellel.

Még több F1 hír:

Leclerc természetesen a menedzserétől is kapott pár komolyabb dicséretet, amik közül a legtöbb nagyon is reális, talán még az is, hogy a monacóiban minden megvan ahhoz, hogy bajnok legyen. A Ferrarinak azonban egy olyan autót is kell biztosítania, ami erre képes. Egyelőre ez nincs meg, de 2020-ban talán másképp lesz.

„Ez egy nagyon különleges nap. Egy Ferrari-versenyző számára megnyerni a nagydíjat a közönsége előtt Monzában, mellette a jól ismert nyomással... Ez fantasztikus dolog, különösen Charles számára, akinek ilyen kis tapasztalata van. Ez az első éve a Ferrarival, hihetetlen. Nagyon boldog vagyok.” - mondta Nicolas Todt, a monacói menedzsere a Sky Sports kérdésére.

 

„Úgy tűnik, hogy nem érzi magán a nyomást. Amikor ott van mögötted Hamilton közel 53 körön át és képes vagy ellenállni, akkor az nagyon különleges. Charles megmutatta, hogy emeli a szintet. Ez pedig az érettségét befolyásolja. Mindenki hibázhat, ez történt Lewisszal is, mert ezek a dolgok meg fognak történni, emberek vagyunk, de az ő nyugodtságával és képességeivel erős tud lenni a fontos helyzetekben, ami egy bajnokot definiál. Bizonyítja, hogy azzá válik.”

Todt igyekezte lezárni a spekulációkat Leclerc jövőjével kapcsolatban, bár az ő esetében kizárt, hogy távozzon, de az olasz sajtóban egy új kontraktusról beszélnek, ami messze nagyobb fizetést jelenthetne számára. „Már egy hosszú távú szerződése van a Ferrarival. Azt hiszem, Charles az a pilóta, akinek hosszú távra van szerződése a csapatával, tehát majd a megfelelő időben beszélünk erről.”


Vannak bizonyos esetek, amikor még az elit Super GT bajnokságban sincsenek az emberek a helyzet magaslatán. Nos, itt az újabb ilyen jelenet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Te megbüntetted volna Leclerct Hamilton ellen Monzában?
Következő cikk Fisichella Leclercre és Verstappenre tenné a voksát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország