Leclerc: Én akarom a legjobban a világbajnoki címet

Charles Leclerc továbbra is hisz magában és a Ferrariban, és nem titkolt célja, hogy a világbajnoki címért harcoljon. Mint mondja, ő akarja a legjobban a sikert a Forma-1-es pilóták közül.

Carlos Sainz, Ferrari SF-23, Charles Leclerc, Ferrari SF-23, Pierre Gasly, Alpine A523

Egyelőre a Ferrari messze elmarad a várakozásoktól, hiszen a sok reménnyel kecsegtető Osztrák Nagydíj után csupán egy 9. és egy 10. helyre futotta a maranellóaiaknak. Ezzel pedig tovább növekedett a lemaradásuk a konstruktőri bajnokságban az Aston Martin mögött. Leclerc ugyanakkor továbbra is a bajnoki címről álmodozik.

„Én vagyok az első, aki címvédésre vágyik” – jelentette ki határozottan Leclerc a The Guardiannek adott nyilatkozatában a világbajnoki küzdelemmel kapcsolatban, amelyre legkorábban 2024-ben kerülhet sor a Ferrari számára.

Leclerc-t annak idején a Ferrari „megváltójának” tekintették, hiszen rendkívül fiatalon került át a maranellói gárdához, ahol rögtön remek teljesítményt nyújtva képes volt Sebastian Vettelt is legyőzni, továbbá futamgyőzelmeket ünnepelni.

Öt év alatt azonban most némileg megrekedt Leclerc ferraris karrierje, hiszen idén eddig mindössze kétszer tudott pódiumra állni, a pontversenyben pedig a vezetői hibáinak, az elrontott stratégiáknak, illetve a meghibásodásoknak köszönhetően Sainz mögött áll.

Max Verstappen eközben tovább robog a harmadik világbajnoki címe felé, és most már idei nyolc győzelmével elképesztő domináns helyzetben uralja a sportágat. Leclerc továbbra is hisz benne, hogy ő maga, illetve a Ferrari is képes lehet legyőzni a hollandot.

„Még inkább motivált vagyok, hogy ezen változtassak, hogy visszahozzam a Ferrarit oda, ahol lennie kellene az érdemei alapján, vagyis hogy folyamatosan a csúcson legyen. Ha egyszer elérjük ezt, biztos vagyok benne, hogy az egy nagyon-nagyon különleges pillanat lesz.”

A Red Bull fölényét jól mutatja, hogy az elmúlt 20 futamból 19 alkalommal képesek voltak nyerni, ami egyedülálló a sportág történetében…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc nem lát gondot azzal, amikor nekitámad a csapatnak a rádióban
Következő cikk A Forma-1 meghallotta Horner panaszait, "sok munka lesz" a 2026-os szabályokkal a következő hetekben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország