Leclerc előre tart az elképesztő rajongástól Mexikóban
Charles Leclerc igazi őrületre számít Mexikóban, ahol szerinte talán a leginkább elhivatottabbak az emberek a szurkolás iránt. A monacói azt is elárulta, hogy a pálya melyik részét kedveli igazán.
Hiába indulhatott pole-ból Charles Leclerc, ismét nem tudta győzelemre váltani a remek rajteredményét vasárnap. Sőt, végül a pontszerző helyét is elbukta a monacói, hiszen habár a hatodik helyen intették le, a Ferrari padlólemezének szabálytalansága miatt kizárták a futamról.
Ezzel Leclerc visszacsúszott az ismét parádézó Lando Norris mögé az egyéni pontversenyben, így égető lenne a számára, hogy Mexikóban egy erős eredménnyel térjen vissza. A Ferrari-pilóta szerint nem lesz könnyű dolguk megbirkózni a feléjük irányuló rajongással.
„Mexikó mindig is különleges hely” – jelentette ki Leclerc, aki a csalódást keltő USA Nagydíj végeredménye után újult erővel és nagy lendülettel érkezne meg Perez hazai futamára.
„A szenvedély ott hihetetlen, és ez az egyik olyan verseny, ahol a legerőteljesebb a szurkolás. Mindig is szerettem Mexikót, két évvel ezelőtt szilveszterkor jártam ott, és gyönyörű volt: a verseny sem kivétel ezalól, mindig is szerettem odamenni.”
„A stadion hihetetlen, annyi ember és annyi üdvrivalgás van, különösen, amikor a parádés kört futunk. Érezzük, hogy mennyi szenvedély érkezik a lelátókról, hihetetlen. A kedvenc szektorom a középső, amit nagy sebességgel teszünk meg.”
„Szeretem az Arénát, kicsit kevésbé az ottani kanyarokat. Ha a vezethetőségről beszélünk, akkor a második szektor tetszik jobban, ha a szenvedélyről és a környezetről, akkor a harmadik szektor.”
Eközben Esteban Ocon határozottan kijelentette, hogy hiába ütközött Oscar Piastrival az USA Nagydíj elején, semmit sem csinálna másképp, ha visszamehetne az időben.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.