Leclerc elmondta, miért nem előzte meg Verstappent, amikor a holland kicsúszott

A Ferrari pilótája, Charles Leclerc elmagyarázta, hogy miért nem előzte meg Max Verstappent a biztonsági autó mögött, amikor lehetősége adódott volna rá. A monacói a szabályok miatt döntött úgy, hogy nem kockáztat.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, Charles Leclerc, Ferrari SF21, Lando Norris, McLaren MCL35M, Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B, Carlos Sainz Jr., Ferrari SF21, Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M, and Lance Stroll, Aston Martin AMR21

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Max Verstappen közvetlenül Valtteri Bottas és George Russell kemény ütközése után épp repülő rajtot kívánt venni, ám még mielőtt a biztonsági autó kiment volna, megcsúszott a Rivazzában, és egy pillanatra úgy tűnt, hogy meg is pördül.

Ekkor Charles Leclerc haladt a holland mögött, és felvetődik a kérdés, hogy miért lassított ahelyett, hogy maga mögé utasította volna Verstappent. A monacói maga sem volt határozott azzal kapcsolatosan, hogy mit kellene tennie, ugyanis a szabályok ezen a ponton meglehetősen kaotikusak voltak.

Abban az esetben, ha Verstappen mind a négy kerekével elhagyta a pályát, Leclercnek a szabályok szerint jogában állt volna elvenni a holland pozícióját, ám ezt az adott pillanatban nem lehetett volna teljes bizonyossággal megállapítani. Fordított esetben viszont kemény büntetéssel szankcionálták volna az előzését.

„Megfontoltam a dolgot” – jelentette ki Leclerc. „Ám végül meghátráltam. Azt hiszem, visszatekintve ez volt a helyes választás, mert egy kereke végig a pályán volt. Én pedig meghátráltam, mert nem pördült meg, ahogy nyilvánvalóan mindenki látta.”

„Szóval gondolkodtam rajta, de már túl késő volt, rögtön visszatért elém” – tette hozzá Leclerc. Verstappen utólag azzal viccelődött, hogy ez a kicsúszás csak a gumimelegítésének stratégiáját szolgálta, amely természetesen nem igaz.

„Nagyszerű rálátásom volt erre” – jelentette ki Lando Norris. „Elég vicces volt. Szerintem Charles megelőzhette volna, de ez az én véleményem. Max nagyon lassan haladt, úgyhogy ezen a ponton el tudott volna menni mellette.”

Russell: A pofon erős kifejezés, épp csak meglegyintettem...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas balesete visszavetheti a Mercedest a fejlesztési versenyben?
Következő cikk Russell: „Nem szabadott volna DRS-t használni”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország