Leclerc elmondta, kire fogadna a Forma-1-es világbajnoki harcban

A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc úgy véli, jelenleg őrségváltás zajlik az F1-ben, és véleménye szerint 2021-es világbajnoka Max Verstappen lesz a formulaautózás királykategóriájában.

Charles Leclerc, Ferrari in the Press Conference

Fotót készítette: FIA

A tavalyi, nehezen sikerült év után a Ferrari javítani akar a Forma-1-ben, egyelőre pedig sokkal jobban alakul az évük, mint a 2020-as, és jóval versenyképesebbnek is tűnik a Scuderia 2021-es autója, az SF21.

Azonban arról még szó sincs, hogy közel kerülhetnének a világbajnoki cím megszerzéséhez, éppen ezért Leclerc szabadon tud beszélni arról, hogy ki arathat majd végső győzelmet 2021-ben – az olasz La Stampa kérdésére elárulta, Verstappenre fogadna a VB-harcban.

„Verstappen világbajnoki címére fogadnék. A Red Bull erősebb lett az idei évre, és úgy tűnik, egy kicsivel előrébb is tartanak, mint a Mercedes. Max képes lehet megnyerni a címet, egy kiváló tehetségről van szó” – dicsérte a hollandot Leclerc.

Még több F1 hír:

Ezt követően azt is hozzátette a Ferrari versenyzője, hogy szerinte most megy végbe az őrségváltás, egyre több fiatal pilóta veszi fel a kesztyűt, és ez a Ferrarinál is látható: a maranellói alakulat nem hosszabbított szerződést Sebastian Vettellel, és a helyére Carlos Sainzot igazolták le.

„A jövő a mi kezünkben van. Szeretnénk idén a harmadik helyen végezni a konstruktőrök között a Ferrarival. Carlos egyértelműen segíthet ebben, rendkívül gyors pilóta” – méltatta csapattársát a kétszeres futamgyőztes.

„Vannak közös érdeklődési köreink, és ugyanazokon a dolgokon szoktunk nevetni. Rengeteg dologban versengünk egymással, például golfban ő a jobb, sakkban viszont én.”

 

Leclerc ezután arról beszélt, mennyire tiszteli a korábbi csapattársát, Sebastian Vettelt, és reméli, a jövőben jobban fognak alakulni a dolgai – az idei első két futamon pont nélkül maradt a német és rendkívül balszerencsés volt.

„Remélhetőleg hamarosan javul Sebastian helyzete, hiszen fantasztikus karrier áll mögötte” – emelte ki a 23 éves pilóta, aki a Portugál Nagydíj első szabadedzésén a negyedik helyen végzett.

Perez Verstappenről: Max más, mint ahogy a médiában írják…


Az Alpine-pilóta Esteban Ocon is lehetőséget kapott arra, hogy tesztelje a Pirelli 18 colos gumijait, íme egy rövid videó a szóban forgó eseményről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Portugál Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Hamilton a leggyorsabb a portugál FP2-n, egy másodpercen belül a top-12!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország