Leclerc: „Elég hülyének éreztem magam, hogy ezt mondtam”

A Ferrari monacói versenyzője, Charles Leclerc arról beszélt, hogy utólag már furcsán érzi magát amiatt, hogy Baku előtt még visszaesésről beszélt, majd aztán mégis pole-t tudott szerezni. Ennek ellenére azt szeretné, ha a Francia Nagydíjon is rá tudnának cáfolni saját magukra.

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A monacói teljesítményük után még azt hangoztatták a Ferrarinál, hogy az csak egyszeri eset volt, és Bakuban majd visszatérnek a realitás talajára. Ez végül csak részben valósult meg, hiszen szombaton ismét remekül mentek, és Leclerc révén újabb pole pozíciót tudtak szerezni.

A kétszeres futamgyőztest a csütörtöki sajtónapon arról kérdezték, hogy mire számít ezen a hétvégén az előző futamok és korábbi esélylatolgatásai ismeretében. „Elég hülyének éreztem magam, hogy ezt mondtam! Bakuban tényleg meglepődtünk, hogy olyan jól ment, legalábbis az időmérőn.”

„A futamon már nagyrészt ott voltunk, ahová vártuk magunkat, de ennek ellenére most úgy érzem, hogy ez már tényleg egy normálisabb hétvége lesz egy normálisabb pályán. Itt sokkal több a közepes gyorsaságú kanyar, ahol mi szenvedünk kicsit. Arra számítok, hogy olyan lesz, mint a futam Bakuban.”

Még több F1 hír:

„Remélhetőleg azonban megint tévedek, akárcsak két hete, és sokkal gyorsabbak leszünk, mint azt várjuk. Itt a teljes csomagra szükség van, nekünk pedig mindenhol fejlődnünk kell, kis lépésenként haladva, de mindig a jó irányba. Abban bízom, hogy hamarosan ismét az első helyért mehetünk majd.”

A mezőny most Franciaországban van, ezért lényegében ez a futam majdnem olyan lesz Leclerc-nek, mint egy hazai viadal, hiszen a pályához igen közel kezdte meg anno gokartos pályafutását is. „Tényleg majdnem hazai verseny ez. Csak 45 percre innen kezdtem el gokartozni.”

„Még mindig pontosan emlékszem az első körökre, amikor beleszerettem a versenyzésbe. Ezért különleges itt lenni. Emellett a lelátókon is több ember lesz már, amit nagyon jó látni. Szóval igen, várom már ezt a hétvégét” – zárta gondolatát a ferraris.

Bottas reagált a pletykákra, miszerint mennie kell a Mercedestől

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso elárulta, hogy már 2003-ban megfordult a Francia Nagydíj helyszínén
Következő cikk Sainz elárulta, hogy mi volt az erősségük, illetve azt is, hogy mire számít a hétvégén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország