Leclerc: Egyetlen fő pozitívuma volt a hétvégének
Charles Leclerc a győzelmet ugyan elveszítette, de annak nagyon örül, hogy a konstruktőri bajnokságban alig egy hajszál választja el őket a Mercedestől.
Az élről várhatta a piros lámpák kialvását a Las Vegas-i Nagydíjon Charles Leclerc, ám ahogy a korábbi pole-ok alkalmával, úgy most sem tudta győzelemre váltani a szombati elsőségét a Ferrari monacói pilótája.
Ennek ellenére nem lehet csalódott Leclerc, hiszen az utolsó kanyarokban szerezte vissza Pereztől a második helyet, amivel értékes pontokhoz juttatta csapatát a konstruktőri bajnokságban. Alig négy pont választja el a Ferrarit a Mercedestől, így a döntés az utolsó futamra maradt.
„Egyrészt boldog vagyok, mert egy ilyen verseny után boldognak kell lennem a csapat szempontjából és a saját teljesítményem szempontjából is” – értékelte a helyzetüket Leclerc. Semmit sem hagytam az asztalon, az utolsó kör utolsó kanyarjáig mindent beleadtam.”
„Rengeteg pozitívum van erről a hétvégén, de azt hiszem, a legnagyobb pozitívum, amit egy ilyen hétvégéből magammal kell vinnem, hogy most már négy pontra vagyunk a Mercedestől” – tette hozzá a 26 éves monacói.
„Ez azt jelenti, hogy a konstruktőri második helye Abu-Dzabiban fog eldőlni, és én teljesen motivált vagyok, hogy egy nagyszerű hétvégét teljesítsek Abu-Dzabiban, és remélhetőleg a konstruktőri második helyen végzünk.”
Eközben Stroll annak örült, hogy remek versenyt futott, amivel életben tudták tartani a konstruktőri csatájukat a McLarennek szemben…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.