Leclerc egyáltalán nem lepődött meg a mostani eredményén

Charles Leclerc a nyolcadik helyet szerezte meg a ma délután rendezett időmérő edzésen a Ferrari autójával, amely most nem tűnt annyira versenyképesnek, mint a múlt hétvégén. A monacói szerint ez az eredmény jobban tükrözi az autó valódi tempóját.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Charles Coates / Motorsport Images

Leclerc a Sky-nak nyilatkozott az időmérőt követően, ahol a nyolcadik rajthely lett az övé, míg csapattársa, Vettel csak a tizenkettedik lett, és be sem jutott a Q3-ba. Leclerc elmondása szerint a mai nap már jobban megmutatta, hogy mire képes az autó a valóságban.

„Az e heti eredmény sokkal inkább mutatja, hogy mire képes az autó, mint a múlt heti. A közepesen jó volt a tempónk, míg a lágyon vesztettünk valamennyit. Nem tudom, hogy hányan futották legjobb köreiket a lágyon, de nekünk nehezen ment az abroncsok életben tartása az utolsó szektorig” – mondta nehézségeikről a ferraris.

Még több F1 hír:

„A pálya már a múlt héten is agresszív volt, de a mostani lágyakkal még inkább az. Nem hiszem, hogy túl sok választási lehetőség van. Ha nagyobb leszorítóerős beállítást választottunk volna, akkor teljesítményt veszítettünk volna, de a harmadik szektorban most nagy árat fizettünk.”

Leclerc nehéz futamra számít holnap, de azért próbál optimista maradni, és a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségeiből. A dobogóra viszont most nem lát sok esélyt.

„Holnap nehéz versenyünk lesz. Már az időmérőn is nehéz volt, holnap pedig nagyon nehéz lesz tartani a lépést a többiekkel, de optimisták maradunk. Mindent megpróbálok, aztán meglátjuk ez mire lesz elég” – mondta esélyeit illetően.

A futamon talán lesznek, akik megpróbálkoznak majd az egy kiállással, míg mások a kétszeri bokszlátogatást választják majd. Leclerc még nem tudja, hogy mi lesz a pontos stratégia, de nagy gumikopással számol, és emiatt tudja, hogy akár szenvedős verseny is várhat rájuk.


Művészi videón a Williams új F1-es festése

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: Imádom az időmérőket, különösen, amikor ennyire jól sikerülnek
Következő cikk Ocont megbüntették, a Renault vállalja a felelősséget

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország