Leclerc: Eddig tetszik a formátum, kockáztattam volna, ha lehetőségem lett volna egy jobb pozícióra!

A Ferrari-pilóta Charles Leclerc a negyedik helyen ért célba a Brit Nagydíj sprintkvalifikációján, ezt követően pedig azt nyilatkozta, hogy eddig tetszik neki a hétvége formátuma, és kockáztatott volna, ha lehetősége lett volna még jobb pozíciót szerezni.

Leclerc: Eddig tetszik a formátum, kockáztattam volna, ha lehetőségem lett volna egy jobb pozícióra!

Charles Leclerc a negyedik helyről rajtolt, majd ott is ért célba a Brit Nagydíj sprintkvalifikációján, így nem meglepő, hogy elégedetten nyilatkozott a Sky Sportsnak a leintést követően, és azt mondta, eddig tetszik neki az új formátum.

„Nagyon élveztem a sprintkvalifikációt. 17 körön keresztül vezethettünk padlógázzal, ez teljesen más, mint amihez hozzászoktam, és nagyon jól éreztem magam. Az egyik nagy különbség az, hogy nem kellett foglalkoznunk a gumikezeléssel, egyszerűen csak mehettünk.”

További híreink:

„Nem kockáztattam, viszont ha lehetőségem lett volna egy jobb pozíció megszerzésére, akkor éltem volna vele. Kicsit magányos verseny volt az én szempontomból, viszont ezt jó értelemben mondom, mert tartani tudtam az előttem autózó tempóját anélkül, hogy túlságosan elhúzott volna.”

„Összességében eddig tetszik a hétvége formátuma. Minden nap van valami különleges, főleg a pénteki napon, amikor egy kvalifikációval többet nyerhetsz, mint egy átlagos hétvégén. Azt gondolom, hogy ez izgalmasabbá teszi a dolgokat mind a versenyzők, mind a rajongók számára.”

„A közepes gumikon való haladás pedig szerintem reprezentatív volt, még ha az üzemanyagszint nem is volt olyan, mint a versenyen. Azonban jó képet kaptunk a kocsink egyensúlyáról, rengeteg adatot elemezhetünk szombat este, és tanulhatunk belőle” – mondta a monacói.

Hamilton: Semmit nem tudtam tenni, hogy tartsam a Red Bull tempóját…

megosztás
hozzászólás
Perez a megpörgéséről: „Nagyon hamar utassá váltam a kocsimban…”
Előző cikk

Perez a megpörgéséről: „Nagyon hamar utassá váltam a kocsimban…”

Következő cikk

Íme a 2021-es Brit Nagydíj rajtrácsa – Russellt megbüntették!

Íme a 2021-es Brit Nagydíj rajtrácsa – Russellt megbüntették!
Hozzászólások betöltése