Forma-1 Olasz Nagydíj

Leclerc: Carlosszal mindketten a határon voltunk, de nagyon élveztem

Charles Leclerc a tavalyi évvel ellentétben idén nem tudott felállni az Olasz Nagydíj dobogójára, pedig a futam utolsó köreiben mindent megpróbált annak érdekében, hogy elvegye a harmadik helyet márkatársától, Carlos Sainztól.

Carlos Sainz, Ferrari SF-23, Charles Leclerc, Ferrari SF-23

A Ferrari garázsában biztosan mindenki félve figyelte, ahogyan a verseny utolsó néhány körében a két versenyzőjük öldöklő csatát vívott azért, hogy hazai közönség előtt pezsgőzhessenek. Sainz finoman próbálta arra ösztökélni csapatát, hogy ne hagyják őket versenyezni, de a vörösök szerencsére nem ezt tették.

Szabad volt a harc a két pilóta között, de persze ésszel kellett csinálniuk. A legutolsó körben aztán nem voltak messze ők sem egy komolyabb incidenstől, de végül elkerülték azt, így Sainz harmadik lett, míg Leclerc-nek meg kellett elégednie a negyedik pozícióval.

A monacói a leintés után nyilván csalódott volt emiatt, de elmondása szerint nagyon is élvezte, hogy a végletekig hajszolták egymást csapattársával. „Én személy szerint rendkívüli módon élveztem. Ilyennek kell lennie a versenyzésnek. A gokartra emlékeztetett engem. A határon voltunk Carlosszal, de korábban Checóval és Maxszal is voltak hasonlók.”

„Mindketten egy kicsikét sokat mozogtunk fékezés alatt, de imádtam azt a sok adrenalint, amit a szoros versenyzés okozott. Carlos is a határon volt a védekezéssel, én pedig határon voltam a támadással, mindketten a dobogón akartunk állni.”

„Muszáj volt egy piros autót a pódiumra juttatni, különben a tifosi mérges lett volna ránk. Az utolsó körök viszont tényleg szórakoztatóak voltak.” Leclerc végül még elismerte, hogy a hétvégéje összességében már az elejétől nem volt olyan jó, mint Sainzé, és talán ezért sem tudott előrébb végezni.

„Először is, Carlos már az FP1 legelső körétől kezdve nagyszerűen ment, emiatt pedig előnyben volt velem szemben, hiszen nekem folyamatosan kapaszkodnom kellett.” A kapaszkodás ennek ellenére majdnem összejött számára, és tényleg csak egy hajszállal maradt le a legjobb háromról. A csapattársával vívott párharcát pedig öröm volt figyelni.

A leintés után Sainz is izgatottan beszélt a küzdelmeiről, de elismerte, hogy kemény napja volt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így áll a Forma-1-es pontverseny az Olasz Nagydíj után!
Következő cikk Hamilton a Piastrival történt esetről: rosszul mértem fel a távolságot, „az én hibám volt”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország