Leclerc az 1. helye után: Van még bennünk potenciál!

A Ferrari némi meglepetésre kisajátította az első sort a Holland Nagydíj 2. szabadedzésén, Leclerc pedig azt is elárulta, hogy van még potenciál az autóban. A monacói szerint az egykörös tempójuk rendben van, de a versenyre még készülniük kell.

Leclerc az 1. helye után: Van még bennünk potenciál!

Charles Leclerc idén már két alkalommal is rajtelsőséget ünnepelhetett, a Ferrari-pilótának pedig remek alkalma nyílhat arra a Holland Nagydíjon, hogy megismételje ezt a különleges teljesítményt, ugyanis eddig remek tempót produkál.

„Azt hiszem, hogy van még bennünk potenciál a fejlődésre” – jelentette ki magabiztosan Leclerc. „Egyelőre jól néz ki, de nem szabad elragadtatnunk magunkat, mert ez csak egy péntek volt, és úgy érzem, hogy a versenytársainknak szintén van még további teljesítményük, amit majd felfednek.”

„Nagyon élveztem a vezetést az új Zvandvoort-ban. A döntött kanyar nagyon különlegesnek érződik az első körön, de a pálya teljes egésze nagyon élvezetes a vezetéshez. A verseny szempontjából azonban nem hiszem, hogy túlságosan sok előzés lenne.”

Még több F1 hír:

„Fontos lesz, hogy jó rajtpozíciót szerezzünk holnap. A mi versenytempónk nem volt olyan jó, mint az egykörös tempó, szóval erre fogunk fókuszálni” – zárta le a pénteki nappal kapcsolatos összegzését a monacói.

Érdekes látni, hogy Gasly jóslata, miszerint Zandvoort a Monacói Nagydíj ismétlése lehet, nagyon is valóságossá válhat, hiszen a Ferrari a hercegségben is remek tempóra volt képes, és úgy tűnik, hogy talán itt is alkalmuk nyílhat a legjobb helyekért harcolni.

Így reagáltak a mezőny tagjai Räikkönen visszavonulására

megosztás
hozzászólás
Wolff reagált az Alfa Romeóval kapcsolatos pletykára
Előző cikk

Wolff reagált az Alfa Romeóval kapcsolatos pletykára

Következő cikk

Videón, ahogy Lewis Hamilton megáll a pálya szélén a holland FP2-n

Videón, ahogy Lewis Hamilton megáll a pálya szélén a holland FP2-n
Hozzászólások betöltése