Leclerc Ausztria óta másképpen versenyez, amiről már Hamilton is tud

Charles Leclerc nem lát semmi problémát abban, ahogy Monzában „kitette a pályáról” Lewis Hamiltont, amiért végül csak egy figyelmeztetést kapott. A britnek az volt az egyetlen igazi lehetősége.

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Charles Leclerc hamar felvette a ritmust a Forma-1-ben és a Ferrarinál. Már az szezon első felében is több esélye volt a győzelemre, de Spáig várnia kellett, amiben Sebastian Vettel is segített neki. Monzában azonban a német hibája miatt magára maradt, és ismét elővette a keményebb oldalát, amit Lewis Hamilton bánt leginkább.

Még több F1 hír:

„Néhány napot otthon töltöttem és jó volt visszagondolni arra a két hétre. Kicsit őrült volt, amit Spában és Monzában tapasztaltam a két győzelem után. Remek dolog most így itt lenni, de már csak arra koncentrálok, ami előttem van. Ettől független szenzációs heteken vagyok túl, amiért nagyon hálás vagyok.

„Ezzel együtt Monza után ellátogattam Maranellóba, ahol lehetőségem volt köszönetet mondani a dolgozóknak, mert ez az ő sikerük is. Úgy vélem, a győzelem határozottan a szezon jó részében jött. Nem volt könnyű a kezdet, és nem is lesz könnyű a vége, de nagyszerű volt nyerni Belgiumban és Olaszországban.”

„Ami Monzában történt köztem és Lewis között, az szerintem csak egy kemény versenyzés volt. Teljes mértékben tisztában voltam azzal, amit csinálok az autóban. A fékezési zónában azonban nem tudtam teljesen, hogy a jobb oldalamon van, de összességében jól akartam menni, amit meg is tettem. Igen, változtattam a megközelítésemen Ausztria óta. Ez egy határozott jelzés volt a bíráktól, hogy egy kicsit keményebben is versenyezhetünk.”

 

„Most itt vagyunk Szingapúrban, ami egy csodálatos helyszín. Nehéz lesz, nemcsak a kemény és kihívó feltételek miatt, hanem mert az autónk talán nem a legjobb ezen a pályán. Több kanyar van itt, és nincs olyan sok egyenes, szóval tudjuk, hogy mik az erősségeink. Kicsit nehezebb lesz, mint korábban, ugyanakkor semmit sem zárunk ki, mert bárhol lehetséges a győzelem, amiért mindent meg is fogunk tenni.”


A motoros kategóriák között is vannak endurance futamok, melyek közül a Bol D'or messze kiemelkedik, ahol 24 órán át húzzák neki a csapatok, csakúgy mint Le Mans-ban az autóversenyzők.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel szerint nincs mentális gondja, de elismeri, Leclerc nagyon gyors
Következő cikk Leclerc Vettelről és Schumacherről „Mindig őszintén cselekszem, csak 21 vagyok és a negatívumokra koncentrálok"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország