Leclerc arról, meglepte-e őt a Ferrari fejlődése: Igen is, meg nem is...

Charles Leclerc a Portugál Nagydíj előtt kijelentette, nem lepte meg őt a csapat hatalmas fejlődése 2020 után, ugyanis testközelből figyelhette, hogy milyen elszántsággal dolgoztak a mérnökök a javulás érdekében.

Charles Leclerc, Ferrari, talks to the press

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Továbbra is beszédtémát szolgáltat a Forma-1 világában a Ferrari látványos fejlődése, minek után a maranellói gárda 2020-ban egy rendkívül nehéz szezont teljesített. Ezúttal Charles Leclerc fejtette ki a véleményét a Racingnews365.com kérdésére, hogy mennyire érte őt váratlanul a Ferrari idei szereplése.

„Meglepett voltam? Igen is, meg nem is” – jelentette ki a monacói. „Azért van így, mert láttam a munkát, amit a tavalyi évben beleöltünk, hogy visszatérjünk oda, ahová valók vagyunk, ami még mindig nem történt meg.”

„Negyedikek vagyunk, remek előrelépést tettünk a tavalyi évhez képest, és tudom, hogy milyen sokat dolgoztak a gyárban, hogy megtegyük ezt a fejlődést az idei évre” – tette hozzá Leclerc, akit lenyűgözött a csapat hozzáállása.

Még több F1 hír:

A monacói pilóta Imolában sokáig harcban volt a dobogós helyezésekért, azonban végül Hamilton sikeres felzárkózásának köszönhetően nem tudott odaérni a pódiumra. Leclerc elmondta, hogy a futam egyáltalán nem volt könnyű menet.

„Nem volt könnyű, egyáltalán nem, de szórakoztató is volt. Jó volt megmutatni, hogy ilyen körülmények között is előrelépést tettünk meg, amely korábban gyengeségként jelent meg az oldalamon” – zárta le a gondolatait Leclerc, aki már teljes mértékig Portugáliára koncentrál.

Wolff: A riválisaink nem használták ki a kapott lehetőséget…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mick Schumacher előnyben lehet Portugáliában? A németet segíteni fogja a GP2-es tapasztalata...
Következő cikk Sainz arra számít, hogy fejlesztések érkeznek a Ferrarihoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország