Leclerc reméli, Austinban gyarapíthatja a Sauber pontjainak számát

Charles Leclerc ismét remekelt az időmérőn, a kilencedik időt érte el Texasban és pontokra hajtana a nagydíjon. A Sauber monacói versenyzője reméli, nekik kedvez majd az, hogy az eső miatt senki sem tudott rendesen felkészülni a futamra.

Charles Leclerc, Sauber C37

Manuel Goria / Motorsport Images

Leclerc újfent bejutott a Q3-ba a legjobb tíz közé, de elmondta, lehetett volna jobb is az eredmény, elnézve, hogyan szerepelt a második felvonásban.

„Nagyon boldog vagyok, de kicsit csalódás is egyben, ha megnézzük, hogy a Q2-ben a hatodik voltam. Mindent összeraktunk a Q2-ben és a Q3-ban is, miközben másoknak csak később sikerült mindez, a legvégén a Q3-ban. Egy kicsit jobban kellett volna csinálnunk a végén, mindenesetre boldog vagyok”- foglalta össze Leclerc, aki több mint 2 másodpercre volt Hamiltontól.

„Az előrelépés annak tudható be, hogy Monzában és Spában hiányzott a tempó, ez pedig mindenkit összezavart egy kicsit. Nem volt elég jó az alacsony leszorítóerőre kreált csomagunk, amit erre a két futamra vittünk el magunkkal. Megértették, mi ment félre ezen a téren, tettünk egy lépést, Szingapúr ismét elég jól sikerült utána, de talán nem mutattunk meg mindent a képességeinkből. Oroszországban, Szuzukában és itt ismét minden visszatért a normális kerékvágásba, tehát nagyon örülök. Rendkívül boldog vagyok, és sosem vesztettem el a csapat iránti hitem. Mindenkinek jó, hogy ismét itt vagyunk.”

Ericsson közel sem hozta azt a sebességet, amit ő. Esetleg gond lehetett a másik autóval? „Nem tudok ilyenről. Nem tudom, mit mondott, azt sem, mi történt”- felelte Leclerc. „Nem gondolom (hogy gondja lett volna).”

Mi lehet a cél a versenyen? „Nehéz megmondani”- reagált. „Az FP2 esőben volt, szóval mindenki számára kérdőjel. Nem készültünk a futamra, ami talán előnyt jelenthet nekünk, jobb, hogy így alakult. Remélhetőleg jól sikerülnek az első körök, szerezhetünk még pár további pontot.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen nem érti, a rázókő miért csak a Red Bullt "sértette meg"
Következő cikk Ocon óriásit ment a Force Indiával Amerikában: "Nekem ez a névjegyem"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország