Leclerc a sprint után: megvan a tempónk ahhoz, hogy elkapjuk Verstappent!

Charles Leclerc szerint a Ferrari a 2022-es Osztrák Nagydíjon elég gyors lesz ahhoz, hogy Max Verstappen előtt végezzen majd, de kicsit odaszúrt csapattársának, Carlos Sainznak is.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75, Carlos Sainz, Ferrari F1-75

Charles Leclerc a második helyen végzett a 2022-es osztrák sprinten, miután hiába kapta el jobban a rajtot, mint Max Verstappen, a holland védekezése miatt az első kanyarban el tudott menni mellette Carlos Sainz is.

Mire Leclerc visszaelőzte Sainzot, és maga mögött is tudta tartani a spanyolt az agresszív védekezésével, Verstappen már rég elhúzott előle, és hiába futotta meg a Ferrarival a leggyorsabb kört, nem tudta már elkapni a hollandot.

Leclerc a leintés után a rádión felpaprikázva mondta, hogy ezzel a tempóval holnap el tudják majd kapni a Red Bullt, és azt is elmondta, hogy ehhez mire lesz szüksége.

Még több F1 hír:

„A sprint végén már elkezdtem nyomni egy kicsit, és el is kezdtem közelíteni Maxhoz, aki a futam első felét nyomta meg” – értékelt Leclerc. „Remélhetőleg holnap még jobban sikerül majd a rajtom, és kicsit nagyobb nyomás alá tudjuk helyezni Maxot.”

Leclerc-t a Brit Nagydíjon nagyon frusztrálta, hogy hiába volt gyorsabb Sainznál, csak hosszas várakozás után döntött úgy a Ferrari, hogy megcseréli a két pilótáját, ezért amikor Naomi Schiff arról kérdezte, hogy holnap is együtt fognak-e dolgozni Sainzcal ahhoz, hogy elkapják Verstappent, a láthatóan frusztrált Leclerc egy kínos mosollyal csak annyit tudott mondani, hogy „nagyon remélem”.

megosztás
hozzászólás

Ezért nem tudott elrajtolni az osztrák sprintfutamon Fernando Alonso

Vettelt beidézte az FIA „a pilóták megbeszélésén mutatott viselkedése” miatt

Feliratkozás