Leclerc: a nehéz 2020-as szezon erősebbé tett engem is

Charles Leclerc szerint a Ferrari csalódást keltő 2020-as szezonja nagyot javított a csapat összetartásán, és őt is jobb pilótává tették a nehézségek.

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Mark Sutton / Motorsport Images

Charles Leclerc mindössze egy Forma-1-ben eltöltött szezon után kapta meg a lehetőséget a Ferraritól 2019-ben, a monacói pilóta pedig nem is okozott csalódást: 7 pole-pozíciót, és 2 győzelmet is szerzett.

A 2020-as szezon azonban messze nem úgy alakult eddig a Ferrari számára, mint ahogyan azt elképzelték, és egyelőre csak a 6. helyen vannak a konstruktőri tabellán, ahonnan nagyon nehéz lesz elmozdulniuk, ha azt nézzük, mennyire motorerő igényes pályákon versenyez még idén az F1.

A csapat pontjainak többségét idén Leclerc szerezte már, míg Sebastian Vettel nem bírt dűlőre jutni az idei autóval, a monacói pedig mindössze 3 ponttal van elmaradva Sergio Pereztől az egyéni bajnokság 4. helyéért folytatott küzdelemben.

„Boldog vagyok, és elégedett vagyok azzal, ahogyan pilótaként fejlődtem a szezon kezdete óta” – nyilatkozta még a Török Nagydíjat követően Leclerc, írja a MotorsportWeek.

„Ez különösen igaz a gumik kezelésére, szerintem ez volt az egyik legnagyobb gyengeségem tavaly. Nem kis erőfeszítéseket hoztam, hogy javítsak ezen, és már jobbnak tűnik a helyzet, ez mindenképpen pozitívum.”

„Szerintem a nehéz helyzetekben kerülsz még közelebb a veled együtt dolgozó emberekhez, és szerintem pontosan ez történik most nálunk. Minél jobban próbálunk segíteni a csapatnak abban, hogy ismét ott legyünk, ahol akarunk, és szerintem ez erős kötődéséket alakít ki köztem, és a csapat jövője között.”

 

Leclerc kiemelte a pozitívumokat is, amik azzal járnak, hogy most nem a mezőny élén harcolnak, köztük azt, hogy türelmesebb pilótává vált.

„A nehéz helyzetekben általában máshogyan kell megtalálnom a motivációt, máshogyan kell koncentrálnom, és most is próbálok javulni, még akkor is, ha most nem a győzelmekért vagy a dobogós helyezésekért harcolunk, hanem rosszabb pozíciókért.”

„A nap végén azonban ezek ugyanannyira fontosak nekem, különösen a türelem miatt. Nem hiszem, hogy eddig egy kifejezetten türelmes srác lettem volna, de most egy ilyen helyzetben vagyok, és úgy érzem, ezen a téren sokat fejlődtem.”

„Abban biztos vagyok, most egy erősebb pilóta vagyok, mint a szezon elején voltam.”

Wolff szerint megfér két dudás a Mercedes csárdájában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Brit lapértesülések szerint maga a miniszterelnök léphet közbe, hogy Hamiltont lovaggá üthessék
Következő cikk Egy másik brit világbajnok szerint teljesen megérdemelt lenne Lewis Hamilton lovagi címe

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország