Leclerc a legendás Vettelről és a futam megnyeréséről is beszélt a Magyar Nagydíj előtt

Charles Leclerc óriási hibája után próbál a Hungaroringon szépíteni, de Sebastian Vettelről sem feledkezett meg. A monacói tudja, mit kell tennie, hogy talpra álljon, és úgy tűnik, készen áll a Magyar Nagydíjra.

Charles Leclerc, Ferrari, waves to fans

A Sky Sports kameráinak nyilatkozva Leclerc először röviden kitért egykori csapattársa, Sebastian Vettel visszavonulására: „Ő a sportág legendája. Két évig versenyeztem vele egy csapatban, és sokat fejlődtem versenyzőként és emberként is” – kezdte.

„Látta, ahogyan változtam, és ezzel különleges kapcsolat van közöttünk. Mindig nagyon kedves volt velem, ő egy egyszerű, kedves srác. Remélem, hogy az elkövetkező években is eljön majd megnézni a versenyünket” – tette hozzá Leclerc.

Még több F1 hír:

Saját magyarországi hétvégéjéről szólva, ahol riválisa, Max Verstappen lőt látja esélyesnek, Leclerc azt mondja, alaposan átgondolta a Franciaországban elkövetett költséges hibáját. A Sky Sports megkérdezte tőle, hogy a jövőben másképp fogja-e beállítani autója hátsó részét:

„Nem, pontosan ez volt az, ami a legtöbb versenyen segített nekem. Jól éreztem magam az autóban. Néhány pályán nehezen tudtam kontroll alatt tartani, például Miamiban küzdöttem a futam alatt. Úgy érzem, hogy egyre jobban és jobban ment. A hátránya az, hogy nehéz így vezetni, de én versenyző vagyok. Azon a körön túl keményen nyomtam, és ennek meg kellett fizetnem az árát."

„A legjobb reakció most az, hogy nyerjek ezen a hétvégén, és megpróbálom ezt megtenni. Úgy érzem, készen állok a bajnoki küzdelemre. Ez a legerősebb évem az F1-ben. A múlt hetihez hasonló hibák azt mutatják, hogy van még mit tanulnom, de el fogok jutni odáig” – mondta.

Ezért vonul vissza Sebastian Vettel az idei szezon végén!


Így fest egy kör a Hungaroringen az Assetto Corsában!

megosztás
hozzászólás

A Red Bull reagált a Porsche 50 százalékos részesedéséről szóló hírekre

Alonso szeretne az Alpine-nál maradni, de az Aston is egy opció

Feliratkozás