Leclerc a harmadik legrosszabb évén van túl a Ferrarinál a pontok alapján

Charles Leclerc a 2023-ban megszerzett 206 pontjával mindössze a harmadik legjobb Forma-1-es évét teljesítette a Ferrarinál. De vajon mire lehet képes a monacói 2024-ben?

Charles Leclerc, Ferrari SF-23

Charles Leclerc nagy reményekkel érkezett meg 2019-ben a Ferrarihoz, ahol a nagy tapasztalattal bíró négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel oldalán kellett bizonyítania. A monacói meglehetősen jól vette az akadályokat, hiszen két győzelmet abszolválva végül megelőzte a német csapattársát az összetettben.

Az első ferraris évében Leclerc rögtön 264 ponttal zárt, ami bizalomra okot adó eredmény volt, ám 2020-ban a Ferrari minden idők egy legrosszabb teljesítményével rukkolt elő. A maranellóiak szenvedését jól mutatja, hogy Leclerc még a 100 pontos határt sem tudta átlépni év végén, ám Vettel legyőzéséhez ez is elegendő volt, aki csupán 33 pontot szorgoskodott össze abban az évben.

2021-ben Carlos Sainz oldalán egy meglehetősen peches szezont teljesített a monacói, számos megbízhatósági gondja akadt, és többek között ennek köszönhetően szorult a végső összesítésben Sainz mögé a megszerzett 159 pontjával.

Az igazi áttörés 2022-ben érte utol Leclerc-t, hiszen remekül kezdte az évet, ráadásul a Ferrari tempója is rendben volt. Később azonban mind a vezetői hibák, mint a maranellóiak autójának visszaesése azt eredményezte, hogy a monacói kiszállt a bajnoki címért folytatott harcból. Az idényt 308 egységgel zárta, ami a legtöbb, amit az F1-es pályafutása során fel tud mutatni.

 

Szintén ebben az évben érte el a legjobb bajnoki helyezését, hiszen odaért a 2. helyre, megelőzve a Red Bullnál küszködő Perezt. 2023-ban Leclerc nem tudta megismételni az előző évi teljesítményét, szintén sok technikai gondja akadt, ám a szezon végére így is sikerült átlépnie a csapattársát, és 206 ponttal a bajokság 5. helyén végzett. De vajon mire lehet képes Leclerc 2024-ben?

Eközben a Ferrarival szóba hozott Alexander Albon a legfrissebb hírek szerint arra játszik, hogy ismét szabadon igazolhatóvá váljon, így akár még maranellóban is kiköthet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért költözik az AlphaTauri a Red Bullhoz – a riválisok tényleg aggódhatnak?
Következő cikk F*szfejnek nevezte a pilótáit, majd megbüntette őket a korábbi F1-es csapatfőnök

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország