Leclerc: A Ferrari hamarosan nyerni fog...

Charles Leclerc az Azeri Nagydíjon megszerzett pole-ját végül egy 4. helyre tudta váltani a vasárnapi futamon. A monacói némi csalódottságot érzett az elszalasztott lehetőség miatt, ugyanakkor arra számít, hogy hamarosan nyerni fognak.

Charles Leclerc, Ferrari

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Ferrari értékes pontokat szerzett az Azeri Nagydíjon, melynek köszönhetően sikerült maguk mögé utasítaniuk a McLarent a konstruktőri bajnokságban. Charles Leclerc azonban nem volt maradéktalanul elégedett, hiszen a pole-ból többet remélt a fiatal monacói.

„Szeretem a dolgokat teljes egészében látni” – jelentette ki Leclerc, aki szerint továbbra is azt kell szem előtt tartani, hogy honnan indultak a tavalyi év után. „Ebben az értelemben haladást érünk el. Nem csüggedhetünk, amikor egy nehezebb hétvége jön egy másik után.

Leclerc vesszőfutását bizarr módon egy faág idézte elő, ami az aszfaltra sodródott, így el kellett rántania a kormányt, ez pedig lehetőséget teremtett a mögötte haladó Hamilton számára, hogy támadási közelségbe kerüljön. Ennek ellenére a Ferrari-pilóta szerint a tempójuk rendben volt.

Még több F1 hír:

„Ha megnézzük a tempót, nem voltunk messze a Mercedes és a Red Bull teljesítményétől a kemény gumikon a verseny középső szakaszán, szóval vannak pozitív dolgok. De ahogy már mondtuk, nem lehetünk boldogok a 4. hellyel, de beleadunk mindent, és biztos vagyok benne, hogy a győzelmek hamarosan jönni fognak.”

A Ferrari jelenleg 94 egységgel a csapatok bajnokságának 3. helyét foglalja el, ám az előnyük mindössze 2 pont a wokingi riválisukkal szemben. A kiélezett küzdelem minden bizonnyal folytatódik a két legendás alakulat között Franciaországban is.

Toto Wolff szerint a Mercedes jelenlegi teljesítménye elfogadhatatlan

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mit csinál a Mercedes magic-gombja, ami Hamilton vesztét okozta Bakuban?
Következő cikk Brawn: Vettel újjászületett, Perez visszafizeti a Red Bull bizalmát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország