Leclerc a 2014-es Japán Nagydíjról: Nagyon kemény, borzasztó emlék…

Charles Leclerc, a Ferrari pilótája a 2014-es Japán Nagydíjon szenvedett baleset következtében vesztette el a keresztapját, Jules Bianchit. Többek között erről és a Ferrarival való kapcsolatáról beszélt a monacói versenyző.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Andy Hone / Motorsport Images

Charles Leclerc bár még csak 22 éves, mégis rendkívüli életpálya áll már most is mögötte. A fiatal monacói a többi pilótához hasonlóan a gokartozással kezdte, majd kisebb formulaautós kategóriákban folytatta a pályafutását.

A versenyzői sikeren kívül komoly traumákkal is szembe kellett néznie Leclerc-nek: a 2014-es Japán Nagydíjon elszenvedett baleset következtében elvesztette keresztapját, Jules Bianchit, és még 19 éves sem volt, amikor elhunyt az édesapja. A tragédiák ellenére Leclerc már 2018-ban F1-es versenyzőnek mondhatta magát, mára pedig kétszeres futamgyőztes.

Leclerc-rel az olasz Gazzetta dello Sport készített interjút, amelyben többek között szóba került a tragikus Japán Nagydíj is:

„Elég elfoglalt voltam azon a vasárnap délutánon, egy meetingen voltam, így nem teljesen figyeltem a Japán Nagydíjra. Édesapám nézte a versenyt, és amikor visszatértem, nem akarta, hogy lássam, mi történik a futamon. Tudtam, hogy valami furcsa dolog van a háttérben.”

„Később, körülbelül egy órával a saját versenyem előtt láttam, hogy Jules szenvedett balesetet. De azt nem tudtam, hogy mennyire volt súlyos. Ez egy nagyon kemény, borzasztó emlék számomra. Hosszú időn keresztül Jules élet és halál között volt a kórházban.”

Még több hír:

„Számos alkalommal meglátogattam őt, ami nagyon nehéz volt, mivel nagyon jó kapcsolatban vannak a családjaink, ami a mai napig így maradt. Én is kiváló kapcsolatban voltam Jules-lel, borzasztóan nehéz volt elköszönnöm tőle.”

Leclerc azt is felidézte, amikor Bianchival együtt jártak Maranellóban:

„Igen, Jules vitt engem Maranellóba. Én a Formula Medicinénél voltam, Jules-nek pedig a Ferrari Versenyzői Akadémiára kellett mennie. Leparkoltuk az autót, de amikor a kapuhoz értünk, Jules bemehetett, engem viszont megállítottak.”

„Láttam, ahogy belépett a helyre. És aztán Jules azt mondta nekem, hogy dolgozzak keményen, hogy egy nap engem is beengedjenek ide. És ez a nap pedig már el is jött.”

Már a kis Charles-nak is az volt az álma, hogy Forma-1-es autót vezessen:

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Ferrari

„Már azelőtt a piros autó volt az álmom, mielőtt tudtam volna, hogy Ferrarinak hívják. A Ferrari vált a megszállottságommá.”

A Ferrari történelmében először volt példa arra, hogy valakivel 5 évre hosszabbítson a maranellói istálló: Leclerc-rel 2024 végéig állapodott meg a Ferrari.

„Természetesen ez nagy megtiszteltetés. És egyértelmű, hogy ez nagy felelősséggel is jár, hiszen a Ferrari még mindig a Ferrari. És tisztában vagyok azzal is, hogy mennyien álmodnak arról, hogy a Ferrarinál versenyezhessenek.”

„Ezért érzem annak a felelősségét, hogy a csúcsra vigyem a Ferrarit. Pillanatnyilag nincs könnyű dolgom a pályán, rengeteget kell dolgoznunk ezen. De érdekes, hogy ennyire hosszú, közös projektben tudunk részt venni. Ez lehetőséget ad nekünk arra, hogy valami érdekeset építsünk.”

És hogy miért más a Ferrari, mint a többi csapat?

„Szerintem a szenvedély miatt. Ez pedig nemcsak a csapaton belüli szenvedélyre vonatkozik, hanem a csapaton kívülre is. Biztos vagyok abban, hogy nincs még egy csapat, amelynek ekkora lenne a szurkolói bázisa. Ezért nagyon különleges a Ferrari.” – mondta Leclerc.


Charles Leclerc ugyan ezúttal nem nyert virtuális versenyt, remek tapasztalatokkal gazdagodott, és volt egy nagyon látványos borulása is, ami után rögtön padló gázon ment tovább a World RX Esports versenyén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Heten ismét nem térdeltek le, Hamilton "egységesebb kiállást" szeretne
Következő cikk Gasly a külső íven Vettel ellen: „Nem mindennap történik ilyesmi”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország