Leckék Kanadából: A Mercedes legnagyobb problémája a Ferrari következetessége

A Kanadai Nagydíj sajnos nem alakult sokkal izgalmasabban, mint a Monacói GP, pedig a pálya karakterisztikája alapján erre jó esélyeink lehettek volna...

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H leads

Sebastian Vettel, Ferrari SF71H leads

Jerry Andre / Motorsport Images

A Kanadai Nagydíjon a TOP 3 csapat elképesztően közel került egymáshoz, csakhogy ennek ellenére a verseny unalomba fulladt. Lehet, hogy már túl kicsik a különbségek? 

Az F1-es versenyzőktől az évek során többször is hallhattuk már, hogy néha már azért nem tudnak előzni, mert egyszerűen túl közel kerültek a riválisukhoz, és onnan már nem tudnak olyan extra energiákat módosítani, ami az utolsó (és talán legnagyobb) erőfeszítéshez - a támadáshoz kellene. 

Nekem picit olyan érzésem van, mintha a hétvégén ezt láthattuk volna a topcsapatoknál is. Az időmérőn a TOP 6 között mindössze 0,352 másodperc volt. 

Sőt, ami a képet még színesebbé teszi, hogy a sorminta: Ferrari-Mercedes-Red Bull-Mercedes-Ferrari-Red Bull. Vagyis szemmel láthatóan egyik csapat sem dominál igazán. A Red Bull esetében persze érződik az extra motorlöket hiánya, de a bikák a versenyen már tartani tudják a riválisok tempóját. 

Pont emiatt érthetetlen, hogy a versenyen miért nem történt szinte semmilyen helycsere... igaz Ricciardo ügyesen taktikázott, amivel két helyet előre tudott jönni, de amúgy nem mondhatni, hogy bárki bárkit megszorongatott volna az élen. Sajnos.   

Tehát az irány már jó - nagyon is! - már csak az előzések és a szoros csata hiányzik a vasárnapokon. A szombat így is elég szoros volt... 

Sebastian Vettel, Ferrari, Első hely, győzelem ünneplése a Parc Fermeben

Sebastian Vettel, Ferrari, Első hely, győzelem ünneplése a Parc Fermében

Fotó készítője: Andrew Hone / LAT Images

A montreali verseny után talán a legnagyobb kérdés, hogy mostantól akkor a Ferrari a bajnoki favorit és a Mercedesnek egyszerűen csak a barcelonai pálya feküdt tökéletesen? 

Számomra a szezon eddigi legnagyobb meglepetése, hogy hét nagydíjon vagyunk túl, és Barcelonát leszámítva a Mercedes sehol sem tudott egyértelműen dominálni. 2017 után pedig nem erre számítottam. 

Sőt, nekem picit az is furcsa, hogy az ezüstnyilak épp azon az aszfaltcsíkon tudtak dominálni, amin a téli felkészülés zajlott. Mintha a Mercedes Barcelonára tervezte volna a W09-et, és ennek megfelelően tulajdonképpen egyik pályán sem tudnak olyan meggyőző teljesítményt nyújtani. 

Vagy lehet, hogy mindez csak a módosított gumikeverékeknek tudható be? Nem titok, hogy a Pirelli az eddig nagydíjak körül csak Spanyolországban vetette be a módosított abroncsokat... a hiperlágy (mely Monacóban és Kanadában is előkerült) pedig egyértelműen nem a németek kedvence. Szó se róla, szerintem ha többet teszteltek volna rajta, akkor talán más lenne a helyzet, de ezt a mérnökeik nyilván jobban tudják. 

Összességében tehát a 2018-ban látottak alapján az rajzolódik ki, hogy a Ferrari autója a legkövetkezetesebb a pálya karakterisztikájától függetlenül - sőt mintha a motorerőt megkövetelő aszfaltcsíkok is jobban feküdnének nekik - mint amilyen Kanada is volt. Motorerő tekintetében tehát már nem lehet nagy a különbség a Mercedes és a Ferrari között. 

Azonban az ezüstnyilak számára mindenképpen aggasztó lehet Montreal - nem is kicsit, hiszen Barcelonában már azt hihették, végre minden a helyére került. De egyelőre nagyon nem...  

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1

Fotó készítője: Simon Galloway / Sutton Images

Lewis Hamilton a hétvégén ismét csak küzdött a W09-cel. Meglepő módon a brit alatt az autó ismét nem állt össze, míg Bottas második lett...

A szezon másik nagy meglepetése Lewis Hamilton. Az egy dolog ugyanis, hogy a Mercedes teljesítménye hullámzó, na de mi a helyzet Hamiltonnal?! Ha ugyanis az autó valóban olyan problémás lenne, az Bottasra is kihatna, de a finn idén már többször is jobban ment címvédő csapattársánál, ami tavaly nem volt olyan megszokott látvány. 

Erre két magyarázat lehet: vagy Hamilton nem elég következetes, vagy Bottas lett gyorsabb. 

Az majd kiderül, vajon melyik is fedi a valóságot, de Hamiltonnak négyszeres világbajnokként illene nem beleszürkülni a mezőnybe. Persze ez néhanapján előfordulhat, de idén már nem ez volt az első alkalom, és az az ötödik bajnoki cím szemmel láthatóan nem lesz egyszerű menet...

Főleg Sebastian Vettel ellen, aki valahogy szombatonként mindig előhúz valamit a "varázskalapból". Mindez pedig kitart vasárnapra is - vagyis a német eddig nagyon következetesen gyűjtögeti a pontokat, még akkor is, amikor nincs esélye a győzelemre. 

Látva a szoros állást a topcsapatok között, idén valószínűleg az lesz a bajnok, aki a legkövetkezetesebb pontszerző. A tempó ugyanis egyelőre többeknél is megvan... 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: „Verstappen minden ostoba kritikára választ adott”
Következő cikk Villeneuve: „Verstappen nem hasonlít az apámra…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország