Lawson nem repes a Williams-kölcsön ötletéért
Liam Lawson, bár közvetetten, de arról beszélt, nem szívesen menne kölcsönbe a Williams Forma-1-es csapatához a 2024-es szezonra.
A Red Bull úgy döntött, hogy az AlphaTaurinál Daniel Ricciardo és Juki Cunoda szerepel majd 2024-től, ami azt jelenti, hogy Lawson egy évre a cserepadra kerül és bár remekül szerepel, vélhetően csak tartalékként számítanak rá jövőre.
A Williams egyelőre még nem döntött arról, ki lesz a második számú pilótájuk Alex Albon mellett, miután Logan Sargeant továbbra is rossz formában van. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner „valószínűtlennek” nevezte, hogy az új-zélandi ott kössön ki, James Vowles azonban a Japán Nagydíj alatt elmondta, nincs ellenére az ötletnek.
Lawson maga azonban a Japán Nagydíj hétvégéjén egyértelművé tette, hogy mi a proritása: „A Red Bull pilótája vagyok, és mivel a Red Bullnál minden ülés foglalt, ez azt jelenti, hogy sajnos egyelőre tartalék leszek.”
„Természetesen a fő célom az, hogy a Forma-1-be kerüljek és mindent megteszek a jövőben, ami ehhez szükséges. Az egyik pozitívuma annak, hogy a Red Bull pilótája vagyok, hogy öt évig szerepeltem az utánpótlás-programban, ahol nagy a nyomás, már az első naptól kezdve. Öt év alatt ezt megszoktam, szóval az ilyen helyzetekre szinte készen állok.”
Sajtóinformációk szerint azonban a fiatal versenyzőnek már garantálták, hogy 2025-ben a Forma-1-ben szerepelhet.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.