Lawson elégedetlen, eddig nem érzett rá a pályára
Liam Lawson szerint a kvalifikációra már rendben lesz a tempója, ugyanakkor eddig a teljesítménye elmarad attól, mint amit elvárna magától.
A 15. helyen zárta a második szabadedzést Liam Lawson, ami nem túl biztató annak tükrében, hogy sokat várt magától ezen a pályán a fiatal ausztrál. Az AlphaTauri pilótája, aki jövőre minden bizonnyal állandó ülés nélkül marad, úgy érzi, hogy egyelőre még nem teljesít magas szinten.
„Az második szabadedzés nem volt valami szuper erős a számunkra” – értékelte a pénteken tapasztaltakat az AlphaTauri pilótája. „De ahogy a hétvége előtt is mondtam, valószínűleg kell egy kis idő ahhoz, hogy tényleg maximalizáljuk a változtatásokat, amiket meg kell tanulnunk. Ez egy kicsit trükkös volt eddig."
Mint ismert, Liam Lawson a Super Formulában teljesít idén teljes szezont, a suzukai versenyen pedig a negyedik helyen zárt korábban. A jövő hónapban az ausztrál ismét visszatér a pályára a kettős döntőre, ahol a bajnoki címért küzdhet majd.
A hétvége előtt arra lehetett számítani, hogy a Japánban gyűjtött tapasztalat segítheti majd Lawsont, hiszen Szingapúrban úgy ment remekül, hogy nem ismerte a pályát. Ehhez képest eddig az ausztrál nem igazán találja a ritmust.
„Azt hiszem, ez biztosan segít (a pályaismeret), különösen a hétvége ezen részében, több időt tudunk az autó teljesítményére fordítani. Azt hiszem, a kvalifikációig, a versenyig a Forma-1-ben elég időd van arra, hogy mindent megtanulj.”
„Úgy vélem, addigra már nem lesz túl nagy különbség. Az biztos, hogy ez segít, de eddig egy kicsit trükkös volt a nap.”
Leclerc eközben arra számít, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően Japánban is nagyon versenyképesek lesznek, de a pole-t nem igazán tartja elérhetőnek…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.