Lawrence Stroll: Biztosíthatok mindenkit, hogy a fiam az első
Nagyon úgy néz ki, hogy Lance Stroll menesztésére csakis akkor kerülhet sor, ha Lawrence Stroll úgy dönt, hogy a fiával együtt hátat fordít a Forma-1-nek.
Az idei szezonban a legtöbb kritika Sergio Perez mellett Lance Strollt célozza meg, hiszen a fiatal kanadai pilóta rendkívül gyengén teljesít az Aston Martinban. Az év elején igazán versenyképes autóval csak néhány pontszerzést tudott felmutatni, a csapata visszaesésével pedig már az is nehézséget okoz neki, hogy bejusson például a Q2-be.
Fernando Alonso a garázs másik oldalán eközben idén minden időmérő edzésen bejutott a Q3-ba, ráadásul számos dobogós helyezés elérésével továbbra is őrzi a negyedik helyet az egyéni bajnokságban, ami finoman szólva is kiemelkedő teljesítmény a részéről.
Nagy tehát a kontraszt a két versenyző között, ráadásul Strollnak azzal is meg kell birkóznia, hogy egyre másra az édesapja támogatásának tulajdonítják azt, hogy a Forma-1-ben versenyezhet, ami a jelenlegi eredményeit tekintve talán nem is meglepő.
A legutóbbi futamon már a nyilvánosság számára is látható volt, hogy a kanadai mennyire frusztrált, hiszen az újabb első körös időmérős kiesés után a falat ütötte dühében, valamint az edzőjét is arrébb taszította.
Ennek kapcsán sokan már azt pedzegették, hogy Stroll sorsa megpecsételődött a Forma-1-ben, és hamarosan bejelenthetik, hogy ki váltja a pilótát. Erre azonban az Aston Martin-vezér kijelentése alapján nem mostanában fog sor kerülni.
„Ő a fiam, és biztosíthatok mindenkit arról, hogy a fiam az első” – jelentette ki határozottan Lawrence Stroll a Speedcafe.com közlése alapján, eloszlatva minden kétséget az Aston Martin-pilóta esetleges menesztésével kapcsolatban.
„Nagyon különleges kötelék és kapcsolat van köztünk. Nagyon szerencsés vagyok. Én vagyok a legszerencsésebb ember az egész világon, hogy ezt az utat a fiammal együtt tehetem meg. Ez egy pokolian kemény élmény.”
Stroll korábban kiválóan teljesített a kisebb sorozatokban, a Forma-1-ben pedig szerzett már dobogós helyezést, pole-t, így nem érdemtelenül jutott szerephez a száguldó cirkuszban. Mindez azonban elhalványul az idei szezon küszködése mögött.
Lando Norrist eközben szóba hozták az Audival, ahol a szakértő szerint első számú pilóta válhatna a fiatal tehetségből, míg a Red Bullban Liam Lawson mutathatná meg a tehetségét.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.