BRÉKING

Lauda: A Mercedes a legjobb párossal fog rendelkezni 2013-ban

Niki Lauda szerint a Mercedes a lehető legjobb versenyzőpárossal fog rendelkezni a következő szezonban.  Már csak a csapaton múlik, hogy mindezt a műszaki téren is hozni tudják.  A Mercedes AMG tanácsadója még egyszer leszögezte: sem ő, sem a német gyártó nem tette ki Michael Schumachert. 

Fotó: McLaren Mercedes

Lauda az Auto Motor und Sport-nak adott exkluzív interjúban erősítette meg ismét azt, hogy nem ő vagy a Mercedes felel Michael Schumacher második visszavonulásáért. Miközben a hétszeres bajnok mérlegelt és gondolkodási időt kért, a Mercedesnek gondoskodnia kellett egy B tervről is. Az osztrák így magyarázta a háttérben lezajlott eseményeket:
 
„Ez egy teljesen téves interpretáció, és semmi igazság sincs benne – az elejétől a végéig”- mondta arra a kérdésre, hogy ők hozták-e meg Schumacher halálos ítéletét.
 
„Ross Brawn vezette a tárgyalásokat Hamiltonnal. A szingapúri hétvége alatt Hamilton jelezte nekünk, hogy valóban részt akar venni a tárgyalásokban. Onnan már minden nagyon gyorsan ment. Michael gondolkodási időt kért magának. Ezt természetesen teljesítettük is. De az is logikus, hogy egy bizonyos időpont után a csapatnak biztosítani kell egy B tervet arra az esetre, ha Schumacher abbahagyja”- idézte fel a történteket Lauda.
 
„Ez nem egy olyan cselekedet volt, mely Schumacher ellen irányult. Miután világos volt, hogy Hamilton jön, Michaelnek volt pár napja rá, hogy megfontolja, mit kell tennie. Ez is normális. Ezt én is el tudom képzelni, mivel magam is kétszer vonultam vissza. Egy héten belül meghozta a döntését. Ez csakis az ő döntése volt. Ilyesmiben egyetlen versenyző sem hallgat másra.”
 
Tehát 2013-ban érkezik Hamilton, de az idei Mercedes köszönőviszonyban sincs a McLarennel. A háromszoros bajnok nem tagadja, hogy óriási a nyomás rajtuk, mivel egy versenyképes autót kell biztosítani a britnek:
 
„Abszolút. Egy óriási elkötelezettséget jelent az, hogy egy versenyképes autót állítsunk ki elé. Ki merem jelenti, hogy a Mercedes fog rendelkezni a következő évben a legjobb párossal. Rosberg a topversenyzők közé tartozik. Abszolút a csúcsteljesítmény nyújtásában lesz motivált Hamiltonnal az oldalán. A versenyzőkkel kapcsolatos kérdés 100 százalékban meg lesz oldva, és most rajtunk áll az, hogy ugyanezt csináljuk az autóval is.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button és Hamilton is erős hétvégére számít Abu Dhabiban
Következő cikk Räikkönen a „béke embere”: ebből Ferrari és McLaren is lehet még

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország