Hova tűnt Lauda vörös csillaga a Mercedesről?

Niki Lauda 2019 májusában bekövetkezett halála óta a Mercedes egy vörös csillaggal tisztelgett a csapat életében fontos szerepet betöltő egykori F1-es pilóta előtt. James Vowles most azt is kijelentette, a jelkép továbbra is az autón marad.

Red Star on Mercedes AMG F1 W10 in tribute of Niki Lauda

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra a Mercedes csapata egy különleges dizájnnal készült, és egy pillanatig úgy tűnt, hogy Lauda vörös csillaga lekerült az autókról. „Volt néhány kérdésünk Lauda jelképéről, a vörös csillagról” – jelentette ki a Mercedes vezető stratégája a Motorsport.com-nak.

„A tisztelgés továbbra is rajta van az autón, csak egy kissé más terültre került. Ha megnézzük a karosszéria bal oldalát az autó mögül, ezt most a pilóták sisakja és a kormányrúd felé helyeztük át, de továbbra is jelen van.”

Még több F1 hír:

A csillag elmozdításának oka elsősorban az új dizájn volt, amit a német gyártó az utolsó versenyre készíttetett. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas versenyautóján megtalálható volt annak a kétezer Mercedes alkalmazottnak a neve, akik a csapatnál dolgoztak a szezon során.

„Azoknak a csapattagoknak a nevét írtuk rá az autókra, akik részt vettek a projektben és szerepet vállaltak abban, hogy megnyerjük a világbajnokságot idén” – tette hozzá Vowles, akinek a neve természetesen a többiekével együtt ott díszelgett az új festésen. „Személy szerint nagy büszkeséggel töltött el, amikor megpillantott a magamat."


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko Albon menesztése után: „A pilótaprogramunk sikeres!"
Következő cikk „Lewis a sportágunk óriása, és egy igazi nemzetközi szupersztár”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország