BRÉKING

Lauda nem akarja, hogy változzon a csapatfilozófia, de a Mercedes nem állhat ott idiótaként

Toto Wolff szerint "sajnos" újra kell gondolni az eddig alkalmazott felfogást, de még korai lenne bármit is kihirdetni. A Mercedes AMG elöljárói ellentétes állásponton vannak.

Egyedül Paddy Lowe nem szólalt meg eddig a témában, pedig a versenyzők szerint ő és Wolff a két "fejes". Lauda inkább konzultál, de egy percig se kérdőjelezzük meg  a hatalmát Brackley-ben. Lauda egyértelműen Hamilton mellé állt, ahogy tette azt eddig is. "Nagyon is meg tudom érteni Lewist és azt, hogy frusztrált -  a helyében én is az lennék"- mondta Lauda.

"A Rosbergnek szánt fütyülés azt mutatja, sok rajongó nem volt boldog a látottak után. Nico könnyedén elkerülhette volna az ütközést, melybe egyszerűen nem kellett volna belemennie. Egyértelmű a kérdés, ki a hibás"- jegyezte meg. "Amit még nem értek - hogyan történhet egy ilyen ütközés a 2. körben? A következő kanyarban kockázat nélkül megelőzhette volna Hamiltont"- mondta az osztrák bajnok.

Az is lehet, hogy Rosberg ezzel akarta visszaadni a Magyarországon kapott kölcsönt... "Én nem így látom. Nico négy hétig szabadságon volt, és a versenyzők gyorsan felejtenek. Most azt kell megnézni, miként menjünk tovább: mi vagyunk a Mercedes, azért vagyunk itt, hogy versenyeket nyerjünk. Egy követ kell fújnunk."

"További megbeszéléseket kell lefolytatnunk"- mondta a háromszoros bajnok tanácsadó. "Egyértelművé kell tenni a versenyzők számára, milyen felelősséggel bírnak. Alapvetően szeretném tartani, hogy a versenyzőink szabadon mehetnek egymás ellen. A versenyzőknek egyszerűen tudniuk kell, mit a teendő. Ami itt történt, egyértelműen rossz"- jelentette ki.

Lauda egy korábbi példát vett elő, hogy szemléltesse, a ma látott hozzáállás nagyon nem helyes.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Igazából megértem, ha egy versenyző mindent belead a győzelemért és a címért folytatott küzdelemben - de mégsem a második körben teszel így. Nézzük csak meg Ayrton Sennát vagy Alain Prostot - ők is máshogy csinálták."

Wolff elmondta, mindig is tartott attól, hogy erre sor fog kerülni. "Tudat alatt mindig is tartottam tőle. Mindig is számoltam vele, hogy ilyen messzire fog menni (a helyzet). Talán korábban került rá sor, mint gondoltuk"- mondta a másik osztrák. "A szezon második felében intenzívebb a párharc. Intenzívebben kell kontrolálni a helyzetet is."

Ezek szerint újra kell gondolni az eddig alkalmazott filozófiát? "Sajnos igen. Részletesen még nem tudom megmondani, milyen hatással lesz mindez. Mindannyian rajongók vagyunk"- magyarázta. "Sajnos ma odavezetett a filozófiánk, hogy az sok pontba került a Mercedesnek. Abu Dhabiban nem akarunk abban a helyzetben lenni, hogy veszítünk, mert túlontúl rajongók vagyunk."

"Még nem nyomtuk meg az 'önmegszakító gombot'. Ugyanakkor, ha nem kezeljük értelmesen a dolgot, akkor elérhetünk ehhez a ponthoz. Túl sok forog kockán. Az egy dolog, hogy élvezzük a jó versenyzést és a kemény harcokat - ha a szezon végén idiótaként állunk ott, akkor semmit sem nyertünk."

A megbeszélés, melyen Rosberg elismerte, hogy szándékosan tette, amit tett, 38 percig tartott. "Egy órával később nem tudod lezárni"- utalt arra, hogy még nincs végső konklúzió. "Mindent átvettünk és a következő napokban döntünk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Videón Alonso startja és első köre a Belga Nagydíjról
Következő cikk Villeneuve: Szánalmas volt, ahogy kifütyülték Rosberget

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország