Lauda, mint semleges megfigyelő: végre ismét lehet nyomni a gázt

Niki Lauda nem a Mercedes AMG egyik tisztségviselőjeként beszél, amikor üdvözli a Pirelli lépését. A háromszoros bajnok osztrák örül, hogy a versenyzők végre ismét teljes erővel nyomhatják neki.

Lauda – nem meglepő módon – örömmel fogadta a Pirelli lépését, miszerint visszaáll a 2012-es konstrukciókra, vegyítve az idei keverékekkel. A Mercedes szégyenteljes futamot ment Spanyolországban, mindezt Dieter Zetsche szeme láttára. Az osztrák részvényes hangsúlyozta, hogy pártatlan szemlélőként foglal állást az ügyben.

„Ez nagyon pozitív – és semleges megfigyelőként beszélek ilyenkor, nem a Mercedes elnökeként. Senki sem érti meg, hogy különben többé nem látnánk ember-ember elleni küzdelmet. Mindenki csak az autókkal és a gumikkal foglalkozik”- mondta Lauda az Österreich című lapnak.

És miért kell mindent most megváltoztatni? „Most következik Monte Carlo, ami egy fénypont. Ezen a pályán szinte lehetetlen előzni, és a gumik kevésbé lesznek megterhelve, mint legutóbb Barcelonában. Montrealban majd megkapjuk az új abroncsokat. Abban reménykedek, kezdetben az autók legalább 12 kört bírnak majd velük, és utána ismét két-három kiállás lesz, mint azelőtt is – és ismét gyorsan lehet majd menni.”

„A versenyzők joggal panaszkodnak, hogy nem tudnak többé versenyezni. De ezentúl ismét teljes erővel nyomhatják a gázt, hogy megmutassák, ki a leggyorsabb – a végén már senki sem mert így tenni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING