Lauda mégis díj nélkül távozott Berlinből – úgysem tetszett neki

megosztás
hozzászólás
Lauda mégis díj nélkül távozott Berlinből – úgysem tetszett neki
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. ápr. 20. 5:58

Niki Lauda ugyan életműdíjat kapott hétfőn Berlinben, a Laureus World Sports Awardon, de a nap végén mégis üres kézzel távozott az eseményről. A háromszoros bajnok az Ö3 rádiónak elmondta, egyszerűen ott felejtette a díjat, ami egyébként nem is tetszett neki, szóval nem hatalmas a veszteség.

Lauda és a Mercedes versenyzői hétfőn Berlinbe voltak hivatalosak, a márka által támogatott díjátadóra. Az osztrák bajnokot életműdíjjal tüntették ki, amire a következő szavakkal reagált.

„A veszteseknek szeretném ajánlani ezt a díjat. Mindig többet tanultam abból a jövőre nézve, ha veszítek. Köszönöm, hogy kitartanak mellettem. Tudom, hogy keménydió vagyok, de nagyon köszönöm”- fejtette ki Lauda a beszédében.

Az Ö3 reggeli műsorában másnap azt is elmondta, hogy végül díj nélkül távozott a rendezvényről. „Kivették a kezemből a díjat, mivel elmentem interjúkat adni. Amikor elmentünk haza, azt kérdezte Birgit: ’Hol van a díj?’. Erre én: Te, az odavan. Elvették tőlem, egyébként sem tetszett. Egy szónak is száz a vége: most nincs díj a kezemben.”

Következő Forma-1 cikk
Hamilton tanácsa Rosbergnek: „Élvezze ki a dolgot, mert nem biztos, hogy sokáig fog tartani”

Előző cikk

Hamilton tanácsa Rosbergnek: „Élvezze ki a dolgot, mert nem biztos, hogy sokáig fog tartani”

Következő cikk

Rosberg, a Forma-1 új rekordere

Rosberg, a Forma-1 új rekordere

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Niki Lauda
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING