Lauda: Hamilton jelenleg verhetetlen

Lauda: Hamilton jelenleg verhetetlen

Niki Lauda szerint Lewis Hamilton a jelenlegi formájában gyakorlatilag verhetetlen és nagyon nehéz lesz ellene a folytatásban.

2008 bajnoka Barcelonában már negyedik győzelmét szerezte meg zsinórban, ami egyúttal azt is jelentette, hogy átvette a vezetést a bajnokságban. Nico Rosberg közel tudott kerülni a csapattársához a katalán futamon, de végül ismét csalódnia kellett.

A német szerint még egy körre lett volna szüksége ahhoz, hogy ráessen a britre, aki azonban szinte hibátlanul vezetett és Monacóban már mint a bajnokság éllovasaként fog mégérkezni.

Lauda a német sajtó képviselői előtt elmondta, Hamilton a jelenlegi formájával legyőzhetetlen.

„Talán még soha nem volt ilyen erős, plusz a legjobb és leggyorsabb autó dolgozik alatta. Jelenleg verhetetlen, és noha Nico is remek munkát végez, és közel tudott lenni hozzá ezen a versenyen, nem tudta megelőzni. Nagyon nehéz lesz a folytatás a mezőny számára, mert Lewis szinte hibátlanul versenyez, tapasztalt és rendkívül erős.”

„A bajnokság azonban ezzel nem ért véget. Monacóban megint szoros lehet a csata Nico és Lewis között. Az előny azonban most már Lewis előtt van. Ezzel együtt a riválisokat sem szabad leírnunk. Úgy érzem, hogy a Red Bull hamarosan lényegesen közelebb lesz hozzánk.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Érdekesség, hogy még maga Hamilton is meglepődött azon, hogy a W05 Hibrid mennyire versenyképes. Dietric Mateschitz, a Red Bull tulajdonosa azonban még mindig bízik abban, hogy legyőzhetik a Mercedest és úgy érzik, közelebb tudtak kerülni a németekhez, még ha az eredmények nem is ezt mutatják.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Niki Lauda
Cikk típusa BRÉKING