BRÉKING

Lauda: bizarr és rossz irányba visz, ha utólag hangosítjuk fel az F1-es autókat

Niki Lauda maximálisan pártolja az új és időszerű Forma-1-et, mely jó irányba halad. Továbbra sem érti, miért kell ekkora felhajtást csinálni a motorhangok miatt.

A 65 éves részvényes és "kapcsolatfelelős" a Die Welt lapnak adott interjúban elmondta, minden a legnagyobb rendben van az új Forma-1-gyel. A hanggal kapcsolatos felháborodást már korábban is abszurdnak tartotta, mivel ez van, el kell fogadni.

"A verseny teljesen rendben volt a sport szempontjából. Demonstrációja annak, hogyan kell működnie egy modern és időszerű Forma-1-nek"- mondta a német lapnak az idei első nagydíjról. "Fogalmam sincs, hogy miért vannak olyan emberek, akik az új Forma-1 háttere mögül háborognak, hogy a Forma-1 túl kevés hangot bocsát ki, teszik mindezt ezután a nagyon jó verseny után. Abszurdnak tartom"- ismételte önmagát. "Nem tudok mit kezdeni vele."

A következőkkel támasztotta alá a véleményét. "Nézze csak meg a melbourne-i dobogót! Fiatal sportolók álltak rajta, akik részben az első F1-es dobogójukat szerezték, részben az első nagydíjukat teljesítették. Ezt hívom én előrelépésnek, frissítőnek tartom, szerethetőnek, szimpatikusnak. Jelzi, hogy a Forma-1-ben új idők jönnek. Ilyennek kell lennie a sportnak, így jó, így akarom megélni, és így kell prezentálnia magát. Még sohasem volt ilyen sok néző Melbourne-ben. Rendben, ennek köze volt Daniel Ricciardo fellépéshez is. De az új Forma-1 érdekli az embereket"- szögezte le.

Vajon mire alapozza az utóbbi kijelentését? "Mivel ez egy új, de egyben időszerű Forma-1. Egy versenykategória, mely - ami a motort, vagy inkább annak technikáját illeti - passzol a trendbe, a fejlesztési trendbe. Örülök, hogy az FIA a gyártókkal együtt - Ferrari, Renault, és Mercedes - egy ideje a turbóformula mellett döntött, amit most Melbourne-ben prezentáltak."

Lauda a következő érveket sorakoztatta fel a turbómotorok mellett. "A turbótechnika egy pozitív formulát garantál: nagyobb teljesítmény alacsonyabb fogyasztás mellett, és kevesebb zaj a kipufogógáz felhasználása miatt. Ennek köszönhetően alacsonyabb a CO2-szennyezés is. Ez a technika egy intelligens utat prezentál, több teljesítményt kevesebb energiával, kevésbé terheli a környezetet. A gyártók most nagy terhelés alatt tudják tesztelni a rendszert a Forma-1-ben, javíthatják azt, majd a leggyorsabb úton építhetik be a szériaautókba. A Renault, a Ferrari/Fiat, és Mercedes mellett ebből az okból kifolyólag száll be a Honda a következő évben. Lehetőleg más gyártók fogják követni. Csak előnyöket látok, ezért is vagyok lelkes."

Pedig a rajongók elsősorban a tisztes hangzást és remek versenyeket akarnak. Ecclestone, Ron Walker, és a nagyközönség álláspontja alapján elmaradás van ezen a téren. Eddie Jordan szerint az F1 már nem olyan szexi, mivel oda a jó hangzás. "Ebben egyértelműen vitatkoznom kell Bernie-vel. A Forma-1-et nem a robaj és a zaj teszi vonzóvá"- véli az osztrák.

Szerinte az időszerű technológia, az izgalmas versengés, és az autókat uraló versenyzők alkotják ezt az elegyet. "Abszurd most behozni a játékba a hangot, és számomra kivitelezhetetlen. Minden érintettet arra kérek, ne fújják fel a dolgot, maradjunk a tényeknél! Közben az új autók már most gyorsabbak, mint az elöregedett nyolchengeresek, köszönhetően a technikának. Monzában és más pályákon jóval 300 km/óra feletti végsebességeket fogunk látni, amire nem voltak képesek az eddigi nyolchengeresekkel. Azt nem látom, hogy a kipufogóhangnak mi köze van ehhez, és azt sem értem, mitől hat ennyire az érzelmekre. A gondolat, hogy művi módon ismét hangossá tegyük az autókat, rossz irányba megy, bizarr. Ezen kívül egyáltalán nem olyan könnyű."

Miért nem? "Mivel újra le kellene venni a turbót, azt az eszközt, ami az új Forma-1-et nemcsak vonzó, hanem egyben időszerű sporttá is tette. A Forma-1 teljes mértékben a helyes utat járja. Mindig olyan gyorsan kell előre haladnia, amennyire csak lehet - és nem hátra. Ez törvény a Forma-1-ben. Minden másnak semmi értelme sincs számomra."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Értelmetlenek a Mercedes "túlerejét" firtató pletykák: a GPS adatok mindent elmondanak
Következő cikk Nem nyerhet a Red Bull a bíráságon, máskülönben hatalmas káosz és "anarchia" lehet a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország