Látványos sisakfestéssel készül Leclerc a Francia Nagydíjra (képek)

A Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc az első sisakfestésére hajazó designt hoz a Forma-1-es Francia Nagydíjra, rajta kívül pedig a két hazai pilóta, Esteban Ocon és Pierre Gasly is különleges festéssel készült.

Látványos sisakfestéssel készül Leclerc a Francia Nagydíjra (képek)

A hétvégén következik a Forma-1-es szezon következő fordulója, a Francia Nagydíj, ami egyben az év első „tripla hétvégéjének” első felvonása, hiszen a Paul Ricard-i versenyt követően közvetlenül jön a két ausztriai verseny.

A Francia Nagydíjra pedig Charles Leclerc az első sisakfestésére hajazó designra tette le a voksát, az Instagram-oldalán pedig ezt írta: „19 év után visszahozom az első designomat, abból az időből, amikor ettől a pályától nem messze elkezdtem gokartozni.”

Még több F1 hír:

„Emlékszem, éppen a Pókember volt a tévében, és próbáltam elérni, hogy úgy nézzen ki a festés, mint Pókember hálója. Sok szép emlékem van az életemnek erről a részéről, különleges érzés lesz újra ezt a designt viselni pénteken.”

A Leclerc sisakfestése alább tekinthető meg, rajta kívül pedig Esteban Ocon és Pierre Gasly is egyedi festést hozott Le Castellet-be, amik a lenti Instagram-beágyazásokban tekinthetőek meg.

Helmet of Charles Leclerc, Ferrari
Helmet of Charles Leclerc, Ferrari
1/5

Fotót készítette: Charles Leclerc

Helmet of Charles Leclerc, Ferrari
Helmet of Charles Leclerc, Ferrari
2/5

Fotót készítette: Charles Leclerc

Helmet of Charles Leclerc, Ferrari
Helmet of Charles Leclerc, Ferrari
3/5

Fotót készítette: Charles Leclerc

Helmet of Charles Leclerc, Ferrari
Helmet of Charles Leclerc, Ferrari
4/5

Fotót készítette: Charles Leclerc

Helmet of Charles Leclerc, Ferrari
Helmet of Charles Leclerc, Ferrari
5/5

Fotót készítette: Charles Leclerc

 
 

Hamilton odaszúrt a Red Bullnak: „Nem a Pirelli a hibás!”


megosztás
hozzászólás
A Honda mellett a Renault is új motorral készül a Francia Nagydíjra
Előző cikk

A Honda mellett a Renault is új motorral készül a Francia Nagydíjra

Következő cikk

Gasly: A Red Bull kezében van a jövőm!

Gasly: A Red Bull kezében van a jövőm!
Hozzászólások betöltése