Látványos képeken a brutális becsapódás a Belga Nagydíj startjáról

Ezek a jelenetek biztosan ott lesznek a 2018-as F1-es szezon hivatalos összefoglaló videójában. A fotósaink résen voltak, és különleges szögekből mutatták be a rajongók számára az incidenst.

Fernando Alonso, McLaren MCL33 crashes and gets airborne at the start of the race

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Spa-Francorchampsban már nem egy nagyobb rajtbalesetet láthattunk az évtizedek során. Az utóbbi évekről Romain Grosjean óriási csattanására emlékezhetünk, amiben Fernando Alonso akár súlyos fejsérüléseket is szenvedhetett volna.

A spanyol világbajnoknak azonban így is fájdalmas volt a baleset, mert sokak szerint 2012-ben emiatt vesztette el a címet a Ferrarival. Az eltiltott Grosjean azóta többször is bocsánatot kért az egykori csapattársától, aki hamar megbocsájtott neki, független attól, hogy legbelül ő is tudhatta, lehetséges, hogy tényleg azon ment el a címe az olaszokkal.

Ezúttal Nico Hülkenberg volt a ludas, aki 10 helyes rajtbüntetést kapott az Olasz Nagydíjra. Alonso most is az egyik főszereplője volt a becsapódásnak, és a McLarenjével le is borotválta a Sauber Halóját, ami alatt Charles Leclerc foglalt helyet.

Képekben a nagy rajtbaleset Spából

Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
Belga Nagydíj - F1 2018 - rajtbaleset
29

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: „Úgy tűnik, mi pedig a száraz idő mesterei vagyunk…”
Következő cikk Bottas: nagyon élvezetes az Eau Rouge-ban előzni!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország