„Látszott, hogy Hamilton mennyire ideges volt amiatt, hogy Verstappen ilyen jó munkát végzett!”

Bár az Orosz Nagydíjon győzni tudott, így is „csak” két ponttal tudott ellépni a rajtrács végéről a második helyre felkapaszkodó Max Verstappentől Lewis Hamilton. A korábbi F1-es Ralf Schumacher szerint a két pilóta egyenrangú, Hamilton pedig ideges volt Verstappen teljesítménye miatt.

„Látszott, hogy Hamilton mennyire ideges volt amiatt, hogy Verstappen ilyen jó munkát végzett!”

A hibrid-éra 2014-es kezdete óta először fordul elő, hogy még 15 futam elteltével is teljesen nyitott kérdés, hogy ki lesz a világbajnok. A Mercedesnek nincs könnyű dolga az erős Red Bull Racing ellen, így nem lehet borítékolni, hogy ismét a német istállónál köt ki az egyéni és a konstruktőri világbajnoki trófea.

A korábbi Forma-1-es pilóta Ralf Schumacher is elmondta a véleményét Hamilton és Verstappen világbajnoki harcáról – véleménye szerint a két pilóta egyenrangú, a brit pedig ideges volt amiatt Oroszországban, hogy vetélytársa ennyire jól teljesített. Erről a Sky Germanynek beszélt:

További híreink:

„Azt gondolom, hogy Max Verstappen hatalmasat lépett előre. Sokkal intelligensebben vezet, mint korábban. Továbbra is vállal kockázatot, de nem úgy, mint régebben. Hamilton néha hibát vét a hatalmas nyomás alatt, de a helyzetet szuperül kezeli.”

„Ők ketten valóban egyenrangú versenyzők. Látszott az is, hogy Lewis mennyire ideges volt amiatt, hogy Max ilyen jó munkát végzett Szocsiban” – mondta Schumacher, utalva arra, hogy az Orosz Nagydíjon Verstappen a 20. helyről indulva 2. lett.

A Török Nagydíj előtt mindössze 2 pont választja el egymástól Hamiltont és Verstappent, a szocsi győzelme miatt most a hétszeres világbajnok van előrébb, azonban még hátra van 7 futam a szezonból.

5 történelmi párharc, amihez felnőtt Hamilton és Verstappen küzdelme…

megosztás
hozzászólás
Stroll: „karrierem egyik legjobb pillanatát éltem át itt”

Előző cikk

Stroll: „karrierem egyik legjobb pillanatát éltem át itt”

Következő cikk

Mattia Binotto kihagyja a Török Nagydíjat!

Mattia Binotto kihagyja a Török Nagydíjat!
Hozzászólások betöltése