Latifi megnevezte a debütáló évének fénypontjait

Nicholas Latifi megnevezte debütáló évének legerősebb pillanatait. A kanadai szerint az imolai és a monzai futam kiemelkedett a többi közül, ahol mindössze egy pozícióval maradt el az utolsó pontszerző helytől.

megosztás
hozzászólás
Latifi megnevezte a debütáló évének fénypontjait

Az újonc kanadai pilóta a 2020-as idényt pont nélkül zárta, és az egész évre állandó szerződéssel rendelkező F1-es pilóták közül ő végzett leghátul a bajnoki tabellán. Mindössze a két beugró versenyzőt, Jack Aitkent és Pietro Fittipaldit tudta maga mögé utasítani. (Előbbi egy, utóbbi két futamon állt rajthoz.)

Latifi elmondta, hogy a George Russelltől sorozatosan elszenvedett időmérős vereségek ellenére vasárnaponként jobb teljesítményre volt képes, hiszen három alkalommal is mindössze egy pozícióval maradt el a 10. pontszerző helytől.

A kanadai úgy gondolja, hogy ezek közül kifejezetten az Olaszországban nyújtott teljesítménye volt különösen erős, az év fénypontjaként tekint a két olasz futamra. „Egyértelműen a két 11. helyemet nevezném meg az év teljesítményének a részemről, melyeket Monzában és Imolában értem el. Mindkét alkalommal nagyon közel kerültem a pontszerzéshez”.

Még több F1 hír:

„Az osztrák 11. helyezésemet nem veszem egy kalap alá ezekkel, mivel ott többnyire az előttem haladók problémáiból profitáltam. Az én versenyem arról szólt, hogy kimaradjak a kalamajkából és tiszta versenyt fussak” – folytatta Nicholas Latifi.

„Monza meglehetősen különös volt, mivel eleinte nem éreztem azt, hogy a pálya fekszik az autónak, Imolában viszont minden a helyére került, és az autó remekül teljesített a versenyen. Jó ritmussal haladtam, és meg tudtam hosszabbítani az első kiállásom előtti etapot, amiből aztán később profitálhattam.”

„Ez volt egyike azoknak a versenyeknek, amelyen remek tempóban tudtam versenyezni, konzisztens maradtam, ami az idei konstrukcióval másfél órán keresztül nem mindig volt valami egyszerű feladat.”

 

Az erős eredmény ellenére Latifi csalódottságának adott hangot, hiszen nem tudta megszerezni karrierje első pontjait Imolában, ami talán a biztonsági fázis utáni újraindítást követően úszott el.  „A verseny végén vegyes érzések uralkodtak bennem” – folytatta a kanadai.

„Egyfelől ez egy nagyon erős eredmény volt a csapatnak és nekem, mivel tudjuk, hogy nem a 11. legerősebb autó vagyunk a rajtrácson. Elégedettek voltunk, egy nagyon remek versenyt teljesítettünk stratégiai oldalról, a bokszkiállások is rendben voltak, illetve az én személyes produkciómmal is elégedett voltam.”

„Persze ott bujkált bennünk a kisördög, hogy mindössze egy helyezéssel maradtunk el a pontszerzéstől, és emiatt volt bennünk egyfajta frusztráltság is, hogy talán ha egy picit máshogy csináltunk volna valamit az újraindításnál, meglehetett volna. Néhány „ha” ott maradt bennünk."


Egy elképesztő onboard: Senna, McLaren-Honda, V10, 1990, Monaco! (videó)

Előző cikk

Egy elképesztő onboard: Senna, McLaren-Honda, V10, 1990, Monaco! (videó)

Következő cikk

Binotto arról mesélt, amikor 17 motort vitt a Ferrari Suzukába

Binotto arról mesélt, amikor 17 motort vitt a Ferrari Suzukába
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők George Russell , Nicholas Latifi
Csapatok Frank Williams Racing Cars
Szerző Szántó Dániel