Latifi fel szeretné oszlatni a „Twitch-kvartettet”
Nicholas Latifi azzal viccelődött, hogy kicsit becsapottnak érezte magát amiatt, hogy őt kihagyták a Forma–1-es streamerek csoportjából, az úgynevezett „Twitch-kvartettből”. Russell viszont megígérte, hogy megpróbálja beajánlani kollégáját a többieknél.

George Russell, Lando Norris, Charles Leclerc és Alex Albon alkotják ezt a csapatot, amely elsősorban a tavalyi hosszabb F1-es szünetnek köszönhetően tett szert komolyabb népszerűségre.
Miközben mindenki azt várta, hogy elinduljon a valódi versengés, ők négyen szinte minden nap közvetítették az online kalandjaikat a Twitch platformján, innen ered tehát a név. Latifi szerint azonban eljött az ideje annak, hogy a williamses csapattársa, Russell őt is bevegye a buliba, ezzel megalapítva a „Twitch-kvintettet”.
„Petíciót kell indítani, hogy oszlassák fel a Twitch-kvartettet, mert teljességgel összetört a szívem, hogy nem lehettem a tagja én is” – poénkodott a kanadai pilóta a Williams újévi videójában.
„Twitch-kvintettnek kellett volna hívni, mert én voltam az egyik első a Twitchen. Ott volt az a sok versenyző, én viszont nem kerültem be, szóval bárki is találta ki ennek az ötletét, azzal váltani szeretnék egy-két szót. Ezen tehát változtatnunk kell.”
Latifi követelésére aztán Russell így válaszolt: „A Twitch-kvintett, ez valahogy nem hangzik olyan jól. Azért észben tartom majd. Nem ígérhetek semmit, mert nagyon exkluzív klub, de elejtek pár jó szót az elnöknél, aztán meglátjuk, mit tehetünk” – szórakozott Russell.
Ami pedig a valódi világot illeti, a Williams célja az lesz idén, hogy megelőzzék a Haast és az Alfa Romeót.
„Magabiztos vagyok abban, hogy meg tudjuk verni a Haast. Az Alfával szerintem egyforma teljesítményen leszünk, de szeretném azt hinni, hogy őket is át tudjuk ugrani, ha figyelembe vesszük, hogy milyen fejlődést értünk el eddig” – idézte Russellt még korábban a Motorsport.com.
„Pontokat akarunk szerezni jövőre. Nem fogunk hirtelen beleszólni a középmezőny csatájába, mivel a szabályok maradnak, de mindenképpen a Haast és az Alfa Romeót kell célba vennünk.” A Williams egyébként 2020-ban története során először maradt egy szezonban pont nélkül.
A 2021-es idény előtt viszont Simon Robertset kinevezték ideiglenesből állandó csapatfőnökké, ráadásul megérkezett hozzájuk Jost Capito is, aki ügyvezető igazgatóként tevékenykedik majd Grove-ban.
A fentebb említett videót ide kattintva lehet megtekinteni.
Rövid összefoglaló a Dakar-rali második szakaszáról
Ajánlott videó:
Harmadik fél döntheti el Hamilton és a Mercedes jövőjét
Nem bánnánk, ha ilyen lenne Alonso 2021-es autójának festése! (kép)
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.